Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan
távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron
rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk.
Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve
visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük,
másokban is kellemes emlékeket idézünk.
A középkorban a királyi és főnemesi családoktól
elválaszthatatlan volt a nemes kutyák tartása. Főként a gyors mozgású, kecses
járású agár-fajta nyerte el a gazdagok tetszését, és tenyésztették is őket
becsülettel. Ilyen tenyészhelyként tartották számon Ősagárdot, a Naszály és a
Cserhát találkozásánál található, hegyektől övezett, erdőkkel körbevett
települést. Ahol az utókor immár hetedik alkalommal, fesztivállal adózott az
elődök mesterségének.
Nagy a hőség, izzasztóan nagy. Az ősagárdi focipálya
közvetlen közelébe leparkolva szinte elvakít bennünket a kora délutáni nap
sugara. Az égen alig-alig mozog egy pár bárányfelhő.
Komolyan zavarja ez az időjárás a nap főszereplőit is. Két eb
kis játszadozással igyekszik hűsíteni magát, más „gazdik” óvatosan, inkább az
árnyas fák tövébe terelik a kedvenceket. Egy hölgy – mintha csak Szörnyella de
Frászt látnánk a 101 kiskutya című filmből – vagy öt kutyus pórázát igyekszik
marokra fogni, miközben a gyönyörű szőrű házőrzők minden égtáj irányába
kíváncsiskodnak. Ahogy beljebb haladunk, érdekes figura sétál velünk szemben:
bajor népviseletben, bőrgatyában virít, mellette asszonya, előttük pedig
lihegve, lógó nyelvvel vonulnak a „barátai”. De minden lépés után újabb és
újabb agárfajtákba botlunk. Egy kislány éppen most végzett a bíráló
bizottságnál. Mosolygós arccal vonul el mellettünk, miközben kutyája frissen
szerzett díját szorongatja a kezében.
De akadnak itt más állatok is ám! Délceg paripák, rajtuk
különböző díszruhába öltözött lovasaik: a Magyar Dámalovas Egyesület kis
különítménye valódi színházi produkciót ad elő, szerelmespárral, nászmenettel.
A kis színpad előtt is nyüzsgés tapasztalható. Először csak
a hangszóróból áradnak invitáló hangok az előadásra, de nemsokára előtoppan az
udvari bolond, aki rögvest mesét mond a gyerekeknek: a szépséges Porcukorka
királykisasszonyt elrabolta a gonosz Latyak herceg, és most indulni kell őt
kiszabadítani. A közönség pedig csak kacag és kacag.
A házigazdák sem restek. Bemutatják, hogy az ősi néven kívül
miről is nevezetes a falujuk. Apróbb és idősebb néptáncosok pattannak
színpadra, „tüzesen” ropják, természetesen vastaps a jutalmuk – és talán még az
agárhölgyek és agárurak is ámulnak rajtuk.
Aztán más feladatokkal is meg kell birkózniuk a nemes
ebeknek. Nem csupán a szépségüket díjazzák a hozzáértő emberek, hanem a sebes
futásukat is, a gyorsaságuk felméréséhez nem elegendő a puszta stopperóra, ide
bizony radar dukál.
Este még modern ír kocsmazene szórakoztatja a nagyérdeműt,
aztán a kutyák és gazdáik szépen nyugovóra térnek, de lélekben készülve az
eljövendő közös feladatokra.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése