2015. január 4., vasárnap

FÖLDRENGÉSEK UTÁN




Újév első napján több földmozgás is megrázta Nógrád megyét. Ebből négyet a lakosság is megérzett. Szerencsére komolyabb károk nem keletkeztek.
Az első földmozgás reggel 7 óra 43 perckor történt. A Mátrában található piszkéstetői obszervatórium jelzése szerint 3,9-es erősségű (a Richter-skála alapján „gyenge” minősítésű) rengés központja Iliny-Cserhátsurány-Varsány-Nógrádsipek térségében, az Ördök-homoknak nevezett magaslat és a Tábi tó környékén volt, de érezni lehetett több tíz kilométerrel messzebb, sőt, Budapesten is. A csillárok kissé kilengtek, a szekrények tetején a tárgyak összekoccantak, néhány, kisebb súlyú holmi le is esett. Az emberek ijedtükben kiszaladtak az utcára. Nem sokkal később, négy óra múlva, pontosan 11 óra 45 perckor újabb, az előzőnél egy tizeddel erősebb, 4,0-s fokozatú rengés keletkezett, amit délután és este még két kisebb, 3,1-es és 2,8-as utórengés követett.

Az interneten szinte azonnal beindult az észlelések közlése. Akadt, akit szilveszteri mulatság utáni álmából riasztott a robaj, mások a reggeli készítése közben rémültek meg. Délben többen úgy érezték, mintha egy hatalmas erejű, legalább 150 kilométeres széllöket rázta volna meg otthonukat. Nagyorosziban – ahol egykor honvédségi bázis volt – pedig úgy vélték, mintha harckocsikat indítanának. Nógrádsipeken a szekrény tetejéről egy porcelánszobor és egy bőrönd is lezuhant. Több helyen megrepedtek a falak, egy balassagyarmati hölgy pedig egy képet is megosztott a legnépszerűbb közösségi oldalon: fürdőszobája mennyezetéről jókora darabon lehullott a vakolat.
Az este folyamán a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is elvégezte a napi összegzést. Angyal Eszter szóvivő tájékoztatása szerint összesen ötvenhét(!) településről érkezett hozzájuk bejelentés, ezek többsége azonban csak észlelésről szólt. Csütörtök este kilenc óráig kisebb-nagyobb károkról tizenegy helyről jött hír: Nagylócról, Salgótarjánból, Magyarnándorból, Ludányhalásziból, Szécsényből és Bátonyterenyéről – jellemzően repedésekről, vakolathullásokról tájékoztattak. Ezek közül csak egy helyszínen kellett beavatkozni: Magyarnándorban veszélyesen megdőlt egy kémény, amit a berceli katasztrófavédelmi őrs tűzoltói visszabontottak. A fűtés nélkül maradt ház három lakóját ideiglenesen rokonok fogadták be. Önkormányzati és egyházi épületekben az eddigi észlelések alapján nem esett kár.
A katasztrófavédelmi szakemberek biztonsági okokból a földrengés által érintett területen lévő víztározóknál helyszíni szemléket tartottak, valamint a közműszolgáltatókkal, a közutak és vasutak üzemeltetőivel is felvették a kapcsolatot, de rendellenességeket, meghibásodásokat sehol sem találtak, mindenhol zavartalanul működtek a rendszerek.
A Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint további kisebb utórengések várhatóak még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése