2015. január 23., péntek

Hódeszka hátán a „mini” olimpián



Nem mindennapi lehetőség előtt áll a balassagyarmati Fehér Zsófia. Az ifjú hódeszkás tehetség bekerült abba a tizenhármas csapatba, amely a január 25. és 30. között az Ausztriában és Liechtensteinben rendezendő téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) képviseli a magyar színeket.

Fehér Zsófia a városban közismert Suba fényképész família sarja, és hogy a sporthoz való kötődés nem vele kezdődik a családban, jelzi, hogy két nagybátyja, Suba Ákos és Suba Egon a magyar autósportban a rali élet közismert egyéniségei.

Zsófi ötéves korában, családi téli üdülésen, apukája segítségével ismerkedett meg a hódeszkázással, s annyira megszerette, hogy a havas élmények során azóta elválaszthatatlan tőle ez a sportszer. Tehetségét hamar felismerték a szakemberek. Első hazai bajnokságán 2009-ben indult, és gyors fejlődését mutatja, hogy azóta már többszörös magyar bajnoknak vallhatja magát.

- A százaz edzéseimet Budapesten végzem, ekkor elsősorban az erőnléti fejlesztésen, illetve a technika javításán van a hangsúly – mondotta Zsófi. – Mivel Magyarországon nem ideálisak a hóviszonyok, így akkor érzem magam a legjobban, ha az ausztriai alpesi síközpontba, Schladming-ba utazhatunk. Imádom a versenyek hangulatát, ott nagyon népszerű minden havas szakág, a hódeszka ugye viszonylag újnak számít, de a fiatalok körében óriási „favorit”.
Az ifjú versenyző hozzátette, a korosztályos téli olimpiai fesztiválon a cross-kategóriában áll rajthoz, ez a kedvence is, és reméli, hogy legalább a legjobb 32 közé bejut, de annak örülne leginkább, ha egészen a középdöntőig menetelhetne.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése