2015. január 21., szerda

Ifjúsági önkormányzatot kíván a képviselő



Két témát boncolgatott balassagyarmati sajtótájékoztatóján a minap Dobrocsi Lénárd, a Jobbik önkormányzati képviselője.

A városatya elöljáróban megemlítette, hogy a képviselő-testület elé még december végén két napirendi indítványt fogalmazott meg, amelyet a közeljövőben, előreláthatóan tavaszig bezáróan tárgyalni is fognak. Az egyik, a nyugat-nógrádi vasút siralmas helyzete, a másik pedig az idegenrendészeti szálló kérdésköre. Ezekben a kérdésekben a szakértői véleményeket is kikérnek.
Képünk illusztráció - Diákjuniális 2014 (Fotó: Gyurkó Péter)

Dobrocsi Lénárd ezután rátért a mostani tájékoztató javaslataira. Kijelentette, rendelet-tervezetet nyújt be az önkormányzatnak, hogy a város közigazgatása átláthatóbb legyen az átlagemberek számára is. Éppen ezért javasolja egy olyan, internetes közérdekű „levelezőrendszer” létrehozását, amelynek segítségével Balassagyarmat megfelelhet a huszonegyedik század információs kihívásainak, és az egyre népszerűbb és mind többet használt kommunikációs csatornákat használva a város vezetése aktívabb kapcsolatba kerülhet a lakossággal. A most működő változatok ugyanis, a feltöltés „precizitását”, naprész jellegét nézve, nem elégségesek erre a feladatra.
Dobrocsi Lénárd

A másik kezdeményezés lényege – utalt rá a politikus – egy olyan „ifjúsági önkormányzat” felállítása, amely nagyobb mérvű, rendszeres szerepvállalást biztosíthat a diákságnak, mint a jelenleg is működő „kerekasztalos” megoldás. Ebben kifejezetten, csak a fiatalok vennének részt – képviselőik, megbízottjaik által -, és gyakorolhatnák a közügyekben való részvételt, így a saját életükre kiható ügyekre komolyabb befolyásuk lehetne. Hangsúlyozta: Balassagyarmaton, a méltán híres iskolavárosban kötelesség biztosítani a fiataloknak ezt a lehetőséget, ami kifejezetten építő hatású lehet a közösség formálása tekintetében, és így nem csak a virtuális világban kereshetőek majd a „társas” élmények.
(hegedűs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése