2015. január 6., kedd

Mégsem lerágott csont a túszdráma?!



Felettébb kíváncsi vagyok Hatala Csenge könyvére. Az ifjú hölgy igen kemény fába vágta a fejszéjét (bocsánat, mártotta tintába a tollát), amikor eldöntötte, ő bizony megkísérli az 1973-as balassagyarmati Pintye ügyet új megvilágításba helyezni, és a negyvenkét esztendővel ezelőtti híres-hírhedt túszdrámáról valami igazán veretes újdonsággal előrukkolni.
Hiszen tudjuk, a múltban többen, többféleképpen próbálkoztak az események megörökítésével. Végh Antal ismert könyvében nagyon lazára engedte a pórázt, nagyon nagyvonalúan szövögette a szálakat, így aztán a „Könyörtelenül” inkább sikeredett egyfajta izgalmas krimire, mint tényszerű ábrázolásra. Bár, maga a film talán enyhített a meseszerű dolgokon, meg ugye rengeteg embert vonzott a mozivászon, később a képernyők elé, és Bery Ari alakítását ugyebár rengeteg gyarmati fürkészte a moziban, vagy otthon a rongyosra nézett képmagnó-szalagon. Finta Kata már jobban megfogta a lényeget, elvégre a szemtanú szemszögéből láttatta az olvasóval a dolgokat, de sok elvarratlan szálat ő sem fedezett fel.

És most itt van Hatala Csenge készülő könyve. Tudom, szinte már-már szerelmévé vált ez a téma – remélem, nem haragszik meg ezért a hasonlatért -, és ha ma lenne fiatal a kisebbik (vagy nagyobbik?) Pintye fiú, és itt járna köztünk a főtéren, vagy a mellékutcákban, bizony rajongói ábrázattal tekintene rá. Mert ahogy mesélt róla, ezt vetítette elő. Tudom azt is, hiszen többször beszélgettem vele az adatgyűjtései idején, hogy rengeteg energiát fektetett abba, hogy valóban felfedje a rejtélyt: hogyan, miként jutott el a két srác, hogy betörve a leánykollégiumba, napokon keresztül túszul ejtse a diáklányokat. Láttam azt is, ahogy az önkormányzat testületi ülésének végére várva, ott ült hosszú perceken keresztül a városháza nagytermének bejárata előtt a széken, hogy még aznap meginterjúvolja Siket Bélát, az idősebbik „terrorista” egykori iparis osztályfőnökét. Fáradtságot nem kímélve kereste fel a korabeli szemtanúkat, az áldozattá vált lányokat, akik immár meglett asszonyokként tekintettek vissza a szörnyű bezárt napokra, s lehet, még meglepetést is tartogat: talán sikerült megszólaltatnia a fiatalabb testvért. No az lenne az igazi szenzáció!
Egyszóval várom nagyon Csenge könyvét. Ha elolvasom, biztos írok majd egy újabb méltató kritikát róla. Aki pedig január 9-én, este fél hatkor belép a főtéri művészkávéház ajtaján, sok-sok kulisszatitkot is megtudhat a „Hírzárlat” című, és remélhetőleg nemsokára a boltokba kerülő könyvről – magától a szerzőtől, Hatala Csengétől.
Azoknak, akik pedig esetleg legyintenek, hogy ezt a „túsztörténetet” már annyian feldolgozták, hogy lerágott csontnak tartják a témát, azt üzenem: biztos vannak még rajta igazán ízletes húscafatok.
Hegedűs Henrik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése