2015. január 20., kedd

Megszentelték a felújított iskolát



Igazán előnyös helyzetben lehetnek ettől a tanévtől a borsosberényi Szent Márton Katolikus Általános Iskola tanulói. Nem csupán egy felújított intézményben szívhatják magukba a tudást, hanem egy korszerű műfüves pályán is játszhatnak.

A megszépült iskolát hétfőn délelőtt kis ünnepség keretében avatták fel és áldották meg. A település katolikus templomában dr. Beer Miklós megyéspüspök távollétében (őt helyettesítve) dr. Csáki Tibor, a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága igazgatója mutatta be a szentmisét. Beszédében kiemelte, a gyermek testi-lelki fejlődésében kiemelt szempontnak kell lennie, hogy milyen modern körülmények között tanulnak, mennyire biztosítottak e tanulás feltételei. Babicz István, a házigazda intézmény igazgatója pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik bármilyen módon, anyagi és támogatói eszközökkel elősegítették a korszerűsítés elvégzését.

Az ünnepség templomi részét követően az iskola udvarán gyülekeztek ismét a fiatalok és nevelőik, valamint a vendégek. Dr. Csáki Tibor, Cserey András plébános és Tóth Ferenc kerületi esperes közreműködésével megáldotta a felújított épületet, illetve az iskola tanárai olvastak fel liturgikus, tanító célzatú szövegeket. Tóth Ferenc, a gyermekekhez szólva hangsúlyozta, több éves áldatlan állapotoknak vetettek most véget a munkálatokkal, és úgy vegyék birtokukba a „sulit”, hogy majd egy nemzedék elteltével ők is büszkén mondhassák fiaiaknak és lányaiknak, hogy „apátok-anyátok is itt koptatták a padokat”.

A rendezvény végén tartott fogadáson Molnárné Gere Rita, Borsosberény polgármestere pohárköszöntőjében elmondta, rendkívüli módon örül annak, hogy a beruházás ötletét és a pályáztatás megkezdését követően ilyen gyorsan elkészültek a kivitelezéssel, és már egy modern épületben oktathatják a diákságot.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése