2015. január 8., csütörtök

Négy falu közös „zumbája”



A hölgyek szép csendben összepakolták a holmit, szóltak a férjüknek, kedvesüknek, hogy most ők mozogni indulnak. Nemsokára már javában járták a „zumbát”. E rendkívül frissítő testedzési forma nemrégiben négy dél-nógrádi településen hódító útjára indult.

Maga az ötlet a nógrádkövesdi székhelyű „4Falu Közhasznú Egyesület” tagjainak fejében vetődött fel. A szervezet egyik vezetője, Káli Betty lapunk érdeklődésére elmondta, hogy kedves ismerőse, Köblösné Simon Szilvia ajánlotta figyelmükbe a zumbát, mint a testi-lelki feltöltődés kiváló lehetőségét. A téli iskolai szünetben négy helyszínen, Nógrádkövesden, Galgagután, Becskén és Szécsénkén tartottak úgynevezett bemutató foglalkozást, és a mozogni vágyó (elsősorban) hölgyek körében meglehetősen nagy volt az érdeklődés – Galgagután például alig fértek el az általános iskola tornatermében.


Miután ilyenképpen felmérték az igényeket, a következő lépés a rendszeres edzések megszervezése lesz. Köblösné Simon Szilvia mind a négy községben hetente egy foglalkozás megtartását vállalta, de természetes az átjárás mindenki számára biztosított, vagyis, aki akarja, hét nap alatt négyszer is zumbázhat. Az ötlet népszerűségére jellemző, hogy még Bercelről is érkezett jelentkező, aki szívesen tornázna együtt a többiekkel.
A zumba-tréningek várhatóan még ebben a hónapban elindulnak.
Hegedűs Henrik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése