2015. január 25., vasárnap

Néprajzkutató és rendező az új Madách-díjasok



A hagyományos koszorúzással kezdődött, majd kiállítás-megnyitóval és a díjátadókkal folytatódott Balassagyarmaton az idei Madách-ünnepség programsorozata.

Sidló Ferenc Köztársaság téren lévő szobránál Szlatinszky Ivett szavalatát követően nem csupán a közéleti személyiségek és a drámaköltő nevét viselő szervezetek és társaságok rótták le tiszteletüket, hanem a leszármazottak és a város oktatási intézményeinek képviselői is. 

A Madách Imre Városi Könyvtár emeleti galériájában az idei Horváth Endre-díjas Kusnyár Eveline festőművész kiállítását nyitotta meg Csach Gábor művészettörténész. A méltató azt hangsúlyozta, hogy a fiatal alkotó tudatosan vállalja fel műveinek megformálásában a női identitását, ez a témaválasztásából is visszacseng. A nőkre jellemző pontosság és az álmodozás furcsa elegyéből születtek a képei, amelyek egyben őszinteséget és hitelességet sugároznak, az alkotások címei is meghökkentően egyediek. Kusnyár Evelinről megtudtuk, hogy Pénzes Géza művész-tanár műhelyéből indult, majd jutott el a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a Magyar Képzőművészeti Egyetem elvégzésén át az érett művészi karakterig. Ő egy igazi „nőművész”, ami nem tévesztendő össze a női művész fogalmával, hanem a férfi alkotói formavilág egyfajta ellenpárja. Ám nem „protest” hangulatúak alkotásai, hanem finom iróniával átitatottan kifejezőek. Az eseményt Fábián Annamária gitárjátéka színesítette.
Miután befejeződött a megnyitó, és a látogatók megszemlélték a tárlat alkotásait, házigazdák és vendégeik átsétáltak a művelődési központ nagytermébe, ahol a díjátadókkal folytatódott a Madách-ünnepség eseménysorozata.
Itt Szalai-Lovász Emőke műsorvezető először Skuczi Nándort, Nógrád Megye Közgyűlésének elnökét kérte fel köszöntésre, aki egyedi gondolatokkal kezdte mondandóját. Simonyi Károlytól (Charles Simonyi), a magyar származású amerikai űrturistától idézett, aki második útja alkalmával, 2009. március 29-én Az Ember tragédiája legnépszerűbb mondataival üdvözölte a vele kapcsolatba lépő magyar asztrofizikusokat. A szónok hozzátette, a reformkor, amelyben a nagy drámaíró nevelkedett és első közéleti lépéseit tette meg, egyedülálló korszaka nemzeti történelmünknek, még inkább az 1823-as esztendő, hiszen ekkor született Madáchon kívül Petőfi Sándor és gróf Andrássy Gyula, ekkor vetette papírra a Himnusz örökbecsű sorait Kölcsey Ferenc, és ekkor fogalmazta meg először híres matematikai tételeit Bolyai János. A Madách-kultusz nógrádi vonatkozású, újszerű megközelítéseit érzékeltetve pedig kiemelte T. Pataki László „Kit szerettél, Ádám?” című színpadi adaptációját, Pál József és a Palócföld folyóirat publikációit. Végezetül kiemelte, a mai ember számára is legyen érvényes Madách életszemlélete: „soha semmit fel ne adj!”.

A Dobroda zenekar által szolgáltatott pergő ritmusokat követően Kiss-Mohai Orsolya, a Madách Imre Városi Könyvtár igazgatója olvasta fel a Horváth Endre-díjas Kusnyár Eveline festőművész méltatását (az alkotó munkásságát fentebb már bemutattuk). A Madách-díjasok közül előbb Csábi István előadóművész mutatta be dr. Limbacher Gábor néprajzkutató muzeológust. Ebből megtudhattuk, hogy az eredetileg gépészmérnök végzettségű férfiú érett fejjel lett néprajztudós, és e társadalomtudományi terület doktora. Közel harminc évvel ezelőtt került a Palóc Múzeumba, ahol 1992-től főmuzeológusként tevékenykedett, 2000 és 2003 között pedig a megyei múzeumi szervezet igazgatója volt. Kiemelt szakterületei a néprajzi jelenkutatás, a népművészet, a népi vallásosság, népi gyógyászat, a társadalom néprajzi-antropológiai megközelítésű folyamatai, ezen ökoszisztémák, kulturális modellek működésének sajátosságai. Alakjával rendszeresen találkozhattunk régebben és a közelmúltban is a különböző folklór-rendezvényeken, így például a minden július végén megrendezendő Szent Anna-napi Palócbúcsú szervezésében is aktív szerepet vállalt. Számos publikációja, szakírása jelent meg különböző sajtóorgánumokban és néprajzi, népi vallásossággal összefüggő konferenciák rendezésében is „jeleskedett”. Az utóbbi öt évben elkerült Nógrádból, Veszprém megyében dolgozott, ahol előbb a megyei múzeumot igazgatta, majd a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum élére került.

Dr. Limbacher Gábor, miután átvette díját Skuczi Nándortól elsősorban azoknak köszönte meg elismerést, akik a palócságot kutató három évtizedes munkájában a leginkább segítették őt, ahonnan a legtöbb biztatást, ihletet, szellemi töltetet kapta a még elmélyültebb kutatás irányában – a palócok színes-szakrális világából.
A másik jutalmazott személyiség Vidnyánszky Attila Kossuth – és Jászai Mari-díjas rendező, a fővárosi Nemzeti Színház igazgatója lett. Őt Matúz Gábor újságíró mutatta be úgy, hogy a „hivatalos” szövegbe rögtönzött, személyes felhangokat is vegyített. A „száraz tények” között megemlítette a beregszászi származást, a kijevi bölcsészdiploma megszerzését, majd utána a tanárkodást egy középiskolában. Majd kitért a pályamódosításra, a színház felé fordulásra, az 1992-es beregszászi társulat-alapításra, és az innen elinduló, máig töretlen pályaívre. A Magyarországra történt átköltözésre, a debreceni évekre, majd az újabb felelősségteljes megbízásra a Nemzeti Színház élén. Szó esett a széles körű közéleti szerepvállalásról, illetve arról is, hogy Vidnyánszky Attila húsz színházban több mint nyolcvan darabot rendezett idáig. A méltató hozzátette, a rendező „nem ül a babérjain”, hanem továbbra is rendületlenül dolgozik, rendez, színdarabokat állít a közönség elé. „János vitéz”, „Johanna a máglyán”, „Három nővér”, „Körhinta” jöttek sorban a művek címei, és természetesen „Az ember tragédiája”. Amely számára nem egy, hanem „a” magyar színdarab, és minden alkalommal új csodát fedez fel benne. És bátran belevágna egy olyan előadásba, ahol minden egyes sorát színre viszi.
Személyes élményekre térve Matúz Gábor megemlítette, legutóbb a „Szarvassá vált fiú”-t látta rendezésében, Törőcsik Marival az egyik főszerepben. Kiemelte, hogy Vidnyánszky Attila több mint egy kiemelkedő színházi rendező, és szakmai kvalitásait még az ellenségei is kénytelenek elismerni időnként, hiszen „emlékezzünk csak vissza, miféle nemtelen támadások kereszttüzébe került már akkor, amikor a neve felmerült a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára; ezek a hangok az utóbbi időben meghalkultak ugyan, de ne legyenek kétségeink, ez csak amolyan vihar előtti csönd”. Végül humorral zárt: az új Madách-díjas szeret bokszolni, de ha gyakorol, senkit sem képzel az edzőzsák helyébe – mert a sport kikapcsolódás, feltöltődés neki.
A Madách-ünnepség zárásaként Csizmadia Gergely színművész köszöntötte verses-zenés műsorával – amelybe névre szóló „betétszámokat” illesztett – az ünnepelteket.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Gyurkó Péter


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése