Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan
távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron
rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk.
Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve
visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük,
másokban is kellemes emlékeket idézünk.
Ahogy megérkezünk Bánkra, és a strand előtt nyíló kis
utcácskába fordulunk, már messziről hangzik a „duhaj” énekszó. Bizony ám, szép
szál szlovák legények, mesterien megmunkált népviseletbe öltözötten bősz
kurjongatásokkal köszöntik a szembejövőket. Igen, a Nógrád Megyei Nemzetiségi
Találkozó forgatagába csöppentünk.
Aminek a most kezdődő esemény immár a harmadik felvonása.
Hiszen előtte újra felavatták a helyi szlovák tájház udvaráról jó néhány évvel
ezelőtt „meglovasított” bánki menyecske mellszobrát, aminek szerencsére
megmaradt egy „negatív” mása, így ebből az alkalomból az önkormányzat
újraöntette, s ismét ott köszönti a betérőt a régi, megszokott helyén. Ezt
követően pedig szlovák nyelvű istentiszteletet tartottak az evangélikus templomban,
onnan jött ki a díszes gyülekezet, hogy most meginduljon a tóparti víziszinpad
felé.
De kikkel is találkozunk a kavalkádban? Az imént említett
vidám fiúk nem csupán énekelni tudnak, hanem remekül kezelik a hangszereket is
– például a harmonikát. Csinos társuk akad egy felettébb feltűnő jelenségként
mutatkozó leány hegedűs személyében. A nagybőgőt mögöttük legalább hárman
cipelik, kettő fogja, egy pedig a vonót „nyüstöli” rajta. Hátrébb a bánkiak
sorakoznak – köztük felfedezzük Ivanics András polgármestert – nemhiába, hiszen
ő a néptánccsoport aktív tagja. A házigazda hölgykoszorú pedig milyen szép! A
ragyogó viseleten illik ámulni, de merészen bele kell nézni a csillogó szemekbe
is. Majd jön sorban, araszolva a tömegben – érdeklődő civilekkel körbevéve – a
többi vendég. Püspökhatvanból egy idős úr boros flaskával a kezében sétál, s
egy-egy óvatlan pillanatban jót kortyol a benne gyöngyöző nedűből. De
menetelnek a békéscsabaiak, acsaiak, kistarcsaiak, és még sokan mások.
Az eleje közben már a színpad elé ér, és jó tíz percbe
telik, míg mindenki elfoglalja a maga helyét, kezdődhet a hivatalos megnyitó.
Ivanics András elsősorban azt emeli ki, nemsokára közeleg a kerek ünnep, hiszen
idén már a 48. nemzetiségi találkozót tartják. Dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a
Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke pedig miután néhány komoly
gondolattal megemlékezik az első világháború kirobbanásának századik
évfordulójáról, könnyed tréfálkozásba kezd Igor Furdík, a Határon Túli
Szlovákok Hivatalának elnöke társaságában arról, milyen is a jó „tót” ember,
aki szeret táncolni, és szeret inni is – persze csak mértékkel.
Hamarosan a színpadon mások veszik át a főszerepet. A Tücsök
zenekar hamisítatlan talpalávalóval adja meg az alaphangot, majd a bánki
hagyományőrzők lépnek fel. Előbb a lányok-asszonyok körtáncát csodáljuk, majd
csatlakoznak a férfiak, és párokban ropják tovább. Ezután az előbb még kacagva
harsogó, a Zólyom melletti Dobronyáról (Dobra Niva) érkezett legények és
leányok már más húrokat pengetnek. Szomorú bakatörténet következik, a
világháborúba induló kiskatonát búcsúztatja a család, a falu, hogy aztán az
elesett fiút sirassák. A háttérben csodálatosan szólal meg a bús dal
kísérőjeként az ősi tátrai hangszer, a fujara.
De csupán eddig tartott a szomorkodás, hiszen a
következőkben újra vidámság tölti be a tópartot, több vendég-csoport is fellép,
zárásként pedig a Palóc és az Ipoly és a besztercebányai Mladost
néptáncegyüttesek folklórüdvözletében gyönyörködhet a víziszínpad szép számú
nézőserege.
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése