2015. január 11., vasárnap

Visszatekintő - 2014: Kacagtató Vecei Vigalom

Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk. Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük, másokban is kellemes emlékeket idézünk.



A dejtári testvér-települési találkozóról csupán pár perces autóút a Vecei Vigalom. Hiszen itt is „banzáj” van, azaz falunap. Aminek az első felvonása még egy komoly ünnepség, aztán utána jöhet az össznépi móka és kacagás.
A polgármesteri hivatal épületétől indul a menet. Elöl népviseletes fiatalok vonulnak, nemzetiszínű lobogóval, mögöttük a községi címert hordozzák. A temető melletti trianoni emlékkő az állomás. Itt beszél az egybegyűltekhez előbb Molnár János polgármester, majd Balla Mihály országgyűlési képviselő. A koszorúkat pedig Molnár Fanni Honfoglalás-énekére helyezik el a talapzaton.
 
A községháza udvarán és a művelődési ház mögötti szabadtéri színpad környékén nagy már a körforgás. Egy kis karámban kecske és birkák, gondosan simogatják is őket a gyerekek. A túloldalon már készülnek a finomságok, hiszen egyidőben ezzel Fakanál Fesztivál is zajlik, a pörkölttől a palacsintáig többfajta főtt étel közül lehet válogatni.

A színpadon kezdődik a mulatság. Hagyományőrző csoportok lépnek fel. A helybéliek pajkos körtánca nagy tapsvihart arat, de ezt a jutalmat kapja a szomszédos települések, a palánkiak, a folyón túli ipolynagyfalusiak, vagy a borsosberényiek produkciója is. 

Mi lehet az az emberpróba? A „szpíker”, Szőlősi Kornél rövid, tömör választ ad: „majd meglátjátok”. Aztán valóban hahotától zeng az egész környék. Mert a hét jelentkező fiatalember számára igencsak „emberpróbáló” feladatsorokat ötlöttek ki. Gumikesztyűs tehénfejés egy műanyag pohárba. Bizony mindenhová fröcskölték a vizet a fiúk, de csak elvétve jutottak el a cseppek a célig. Vagy Toldi Miklós-féle kéz-oldaltartás, igaz, nem petrencés rúddal, hanem egy-egy borosüveggel. Ki bírja legtovább? Három percnél megáll az óra, de a karok még mindig bírják a „gyűrődést”. Na, de az „erőspistával” és chilivel megfűszerezett palacsinta csupán szájjal történő felmajszolása a tányérról! Ugyan már, gyerekjáték! Vagy sörivás szívószállal? Egy férfiembernek ez sem jelenthet akadályt. Mindenesetre a nézőtér egy nagy kacagás.
És megy tovább a műsor, hastánccal, néptánccal, kabaré-előadással, "szentivánéji" tűzugrással, végül a hagyományos Eperbállal.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése