2015. február 19., csütörtök

Mi lesz a Csendőrpalota sorsa?



Balassagyarmat egyik legszebb részén található az egykori Csendőrpalota épülete. Amióta utolsó lakói, a határőrök elhagyták, üresen áll. Az önkormányzatnak lennének ötletei a hasznosításra, de nem ők, hanem az állam rendelkezik a tulajdonjoggal.

A trianoni békediktátum alaposan leapasztotta a magyar katonai és rendfenntartó erők létszámát. De mivel Balassagyarmat határvárossá vált, így szükség volt egy nagyobb méretű Csendőrpalotára. A Bajcsy és Ady utcák kereszteződésében a híres építész, Munk Dezső tervei alapján 1928-ban készült el az épület, amely szorosan kapcsolódott az előző század végén létesült honvédlaktanyához, ez utóbbi „frontja” a Kossuth utca felé néz. Így kialakult a település egyik legnagyobb zárt terű ingatlanja.

Az ötvenes évektől a palota a határőrök otthona lett. A fegyveres testület igazgatósága rendszeresen végzett itt különböző bővítési munkálatokat, és az első migráns hullám jelentkezésekor itt, a laktanyai „szárnyon” helyezték el a menekültszállót. Utoljára 2004-ben végeztek korszerűsítést az épületen, majd 2008-ban a Határőrség Rendőrséghez történt „integrálásával” a komplexum nagy része kiürült, mindössze az idegenrendészeti szállást nyitották meg újra.
Már hat-hét évvel ezelőtt felmerült az azonnali hasznosítás lehetősége. Az elképzelések úgy szóltak: ide költözi át a Városi Rendőrkapitányság állománya, és itt alakítják ki a fegyház és börtön nagyfokú zsúfoltságára való tekintettel az előzetesen fogvatartottak celláit is. Sőt, ide jön a tűzoltóság és a mentőszolgálat. Mivel egy meglévő, kész, és jó állapotban lévő épület állt volna így a szervezetek rendelkezésére, a számítások szerint hosszú távon gazdaságilag előnyös , több tízmilliós megtakarítást eredményezett volna, ha a Csendőrpalotában alakítják ki a három „egység” rezidenciáit. Ám a számítások nem váltak be, „lefújták” a költözési akciót. Időközben a katasztrófavédelem saját hatáskörben felújította a Baltik utcai tűzoltó-központot, ennek folytán a korábbi terv tárgytalanná vált – igaz, a mentősök továbbra is igen mostoha körülmények között dolgoznak.
Azóta minden egyes esztendőben, az idő múlásával romlik az hatalmas épület állaga. Ugyan továbbra is van biztonsági őrzés, és a kötelező karbantartásokat is elvégzik a szakemberek, de mégis, teljesen kihalt képet nyújt kívülről a kaszárnya. Jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., azaz állam a tulajdonos. Persze az ilyen cégnek nincs napi rálátása az ingatlanokra, ezért fontos, hogy időről-időre felhívják a figyelmet az esetleges hasznosításra.
Az egyik elképzelés szerint a megyei és a városi rendőrkapitányság közös otthona lehetne a Csendőrpalota, a fentebb már jelzett előzetes fogvatartási helyiségekkel kiegészítve. Ez azonban, miután a megyei közgyűlés székhelyének Balassagyarmatra való áttelepítése meghiúsult, már nem valószínűsíthető – legalábbis rövid – és közép távon semmiképpen.
A másik: ide „központosítanák” a Mikszáth Kálmán Középiskolát. Ahogy Csach Gábor alpolgármester fogalmazott ésszerű lenne a jelenleg három „bázison” működő intézmény összevonása, amelynek eredményeképpen a tanároknak és diákoknak nem kellene ingázniuk egyik állomáshelyről a másikra. De ez is csupán ötlet, a döntő szót nem mondhatja ki az önkormányzat, csak a tulajdonos. Annyi bizonyos: a város nem kívánja megvásárolni a Csendőrpalotát, ez nem aktuális.

***

Ideális helyszín

Az elmúlt két évtizedben, amíg működött a Határőrség, rendszeresen, legalább havonta egyszer megfordultam a Csendőrpalota épületegyüttesében. Láttam a tágas, futballpálya-méretnél is nagyobb udvart, a korszerűen felszerelt műhelyeket és garázsokat, sőt, az állomány kényelmét szolgáló egyéb létesítményeket, konditermet, konyhát és így tovább. Jártam belül is, az irodákban, amelyek az emeleteken egy hosszú folyosóról nyíltak balra és jobbra. Egyszóval: ez az épület egykor minden egyes „ízében” rendvédelmi szerv részére létesült, tehát ha komolyan gondolkodik a tulajdonos a reménybeli hasznosításról, ezt a szempontot kell a legfontosabbnak tartania. Az biztos, hogy látva a megyei rendőrkapitányság jelenlegi, salgótarjáni körülményeit, elhelyezését, a balassagyarmati helyszín szinte minden tekintetben ideálisabb lenne. Tehát, egyfajta megközelítésben, pusztán a szakmai indokokat figyelembe véve nyugodt szívvel áttelepíthetnék központjukat a megyei zsaruk. Nem beszélve arról a cseppet sem elhanyagolható tényről, hogy a megyei törvényszék, ügyészség és a börtön is az Ipoly-parti városban található. Persze vannak érzelmi, vagy inkább úgy fogalmaznék, politikával átitatott emocionális megközelítések is. Ezek pedig éppen az ilyen elképzelések ellen szólnak. Mindenesetre remélem, hogy a gondolat ilyen módon is „felébred”, mert sokáig nem „panghat” üresen a város egyik legpatinásabb, és állítom, hogy a legszebbek közé sorolható épülete.
Hegedűs Henrik

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése