2015. április 3., péntek

Gyarmati segítség Szolyvának



Az utóbbi napokban-hetekben egymást érik a különböző magyarországi felajánlások, amely a kárpátaljai magyarság megsegítésére szerveződnek. Balassagyarmat is csatlakozott a kezdeményezéshez: testvérvárosukat, Szolyvát támogatják.

Tíz évre nyúlik vissza a Munkácstól néhány kilométerrel északra, a Vereckei hágó közelében található kárpát-ukrajnai Szolyva város és Balassagyarmat kapcsolata. Az együttműködést még annak idején Lombos István polgármester kötötte kollégájával, Reöthy Jánossal. Az esztendők során egyre erősödtek a szálak, közös rendezvények, közös pályázatok jellemezték ezt. A közelmúltban, érthető okokból, a sajnálatos ukrajnai eseményekből fakadóan ez az együttműködés lazult némiképp, bár Medvácz Lajos, az Ipoly-parti település vezetője nemrégiben lapunknak nyilatkozta, hogy újrafonható a megszakadt „vonal” Szolyvával.

Erre most jött el az alkalom: a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a városatyák döntöttek arról, hogy az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül, a 2015-ös költségvetés terhére ötszázezer forintos pénzbeli támogatást nyújtanak a kárpátaljai testvéreknek.
Az indoklás szerint ugyan Szolyva nem fekszik közvetlenül a veszélyeztetett polgárháborús övezetben, ám a környéken akadozik az élelmiszer-ellátás, a drágulás és az infláció miatt rendkívül nehézkes az alapvető élelmiszerek beszerzése, így a mindennapi lét feltételei sem biztosítottak az ottani családoknak. A tapasztalatok szerint a különböző segélyszállítmányokat az ukrán hatóságok feltartóztatják a határon, ezért választották inkább az „egyenes” pénzbeli támogatást. Zolnyánszki Zsolt (Fidesz-KDNP) képviselő úgy fogalmazott: az Ökumenikus Segélyszervezet múltja és jelenlegi tevékenysége egyaránt garancia rá, hogy a félmillió forint időben elér Szolyvára, s ott az önkormányzatnál jó kezekbe kerül.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése