2015. április 18., szombat

Száznegyven esztendő törvényszéki története



Egyedülálló kötet mutathatja be a Nógrád megyei törvényszék munkájának elmúlt száznegyven esztendejét – hangsúlyozta dr. Benkó Anna, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke azon a könyvbemutatón, amelyet pénteken délelőtt tartottak az Ipoly-parti városban.

Maga a „Szemelvények Nógrád megye bíróságainak történetéből (1871-2011)” címet viselő kötet ötlete dr. Halász Zsoltban, a Nógrád Megyei Bíróság egykori elnökében fogalmazódott meg először, aki elmondta, jó tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt már próbálkoztak a hatalmas adattömeg összegyűjtésével, de végül ez az „amatőr” kísérlet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a szerzőknek felkért személyiségek más irányú elfoglaltságaik miatt nem tudták megoldani a feladatot. 2009-ben viszont elindulhatott a munka – fogalmazott dr. Halász Zsolt. Ekkor Tyekvicska Árpád, a Nógrád Megyei Levéltár akkori igazgatója ajánlotta éppen jogot hallgató munkatársát, Tóth Tamást. Minő szerencse, a levéltáros fiatalember azóta ledoktorált, s immár alügyészként tevékenykedve folytathatta a kutatómunkát. Így készült el, hosszú előkészítés után idén év elején a vaskos könyv, aminek megjelentetésében az Országos Bírósági Hivatalhoz benyújtott sikeres pályázaton nyert támogatás is komoly anyagi segítséget nyújtott.

Dr. Tóth Tamás ezután beavatta a hallgatóságot – köztük nyugalmazott és jelenlegi bírákat – a gyűjtés részleteibe, illetve számos érdekességet is felvillantott. Így például megtudhattuk, hogy nem is olyan régen még Szécsényben és Rétságon is működött járási bíróság, a Szécsényhez tartozó Etes község pedig hivatalos beadványban kérelmezte 1947-ben, hogy a gördülékenyebb közlekedés miatt, a tárgyalásokra megidézett emberek minél könnyebb eljutása érdekében Salgótarjánhoz tartozzanak, hiszen az iparváros és a bányásztelepülés között mindössze kilenc kilométer a távolság, és még villamosított bányavasút is visz oda. Szintén mosolyt váltott ki a közönség soraiban az a „dohogás”, amit a megyei bíróság elnöke panaszos levél formájában szövegezett meg 1949-ben a volán vállalathoz, mondván a zagyvapálfalvai megállóban várakozva nem vette őt fel a menetrendszerinti autóbusz, azzal a hivatkozással, hogy nincs elég hely a járaton, holott saját szemével látta, ahogy felszáll két utas. Amiatt pedig, hogy nem ért időben vissza Balassagyarmatra, az ítélkezési tevékenységet is kár érte. De még több ilyen és hasonló érdekes történet elevenedik fel a könyvben. Dr. Tóth Tamás hozzátette, adattár és forrásgyűjtemény egyaránt található a kiadvány lapjain, és bár néhány fontos információ kimaradt az eredeti szövegekből, egy pótlappal megoldották a hiányosságokat.

A könyvbemutató végén dr. Varga Zsolt, a Balassagyarmati Járásbíróság elnökhelyettese idézett részleteket Frideczky Lajosnak, a Balassagyarmati Törvényszék első elnökének megható memoárjából.
Az eseményt Cselényi Noémi és Ember Dániel művésztanárok gitár-fuvola duó előadása színesítette.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése