2015. június 25., csütörtök

Átadták az orvosi rendelőt



Mostanában egyre több hírt arról a nyugat-nógrádi térségben, hogy sorra korszerűsítik az egészségügyi intézményeket, és akadnak helyek, ahol teljesen új épületeket emelnek fel. Ipolyvecén az elmúlt hét végén avatták fel a község új orvosi rendelőjét.

A fentebb említett nagyszabású beruházások közül mindenképpen kiemelést érdemel a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet jelenleg is zajló újabb fejlesztési üteme, illetve a tavaly átadott pataki orvosi rendelő.

A szombati, ipolyvecei ünnepségen Molnár János, a falu polgármestere elmondta, még 2012-ben kezdték meg a „projekt” előkészítését, aztán az elmúlt év tavaszától indultak meg egyre gyorsuló lépésben a munkák, hogy a műszaki tartalom elkészültét követően, illetve a berendezések, és a betegellátáshoz szükséges műszerek beszerzése után dr. Molnár János háziorvos az új helyen megkezdhesse a rendeléseket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a munkákban részt vettek, politikai szereplőknek, tervezőknek és kivitelezőknek egyaránt. 

Az eseményen részt vevő Balla Mihály országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a most felavatott épület is szép példáját mutatja azoknak a törekvéseknek, amelyek Magyarországon az egészségügyi alapellátás fejlesztése érdekében történnek. A folyamat pedig nem áll le, hiszen éppen Nyugat-Nógrádban a közeljövőben indul a következő ütem, amelyben kilenc településen, öt háziorvosi körzetben zajlanak majd különböző mértékű korszerűsítések. Hozzátette, nem kívánja, hogy a rendelő százszázalékos kapacitással működjön, mert az azt mutatná, egészségesen élnek az ipolyveceiek, de a gyógyítást immár mindenképpen jóval jobb körülmények között végezhetik a doktor úr és munkatársai. Külön kiemelte az épület egyik helyiségében kialakított védőnői szolgálatot, amelyre a kistelepüléseken rendkívüli szükség van, és nem csak a terhes – és kismamagondozásban, hanem közvetve, közép – és hosszútávon a népesség fogyásának megállításában is lényeges szerepe lehet.
A szalag átvágását követően házigazdák és vendégeik bejárást tettek az új orvosi rendelő barátságosan berendezett szobáiban.
(hegedűs-sztranyovszky)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése