2015. június 25., csütörtök

Balla Mihály biztosi feladatai



A közelmúltban Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter az ország tizenkilenc megyéjében fejlesztésekért felelős megyei biztosokat nevezett ki. Nógrádban ezt a feladatot Balla Mihály országgyűlési képviselő látja el, aki a közvéleményt is tájékoztatta leendő munkájának részleteiről.

A honatya elmondta, öt feladatcsoportra összpontosul ez a biztosi tevékenység. Egyrészt ő koordinálja majd a Terület – Településfejlesztési Operatív Program (TOP) teljes egészét a 2014-2020-as ciklusra terjedően. A megye városaihoz, egyéb településeihez, illetve a kormányzati szerveihez kötődő vidék – és gazdaságfejlesztési programok folyamatos felügyeletét is elvégzi.
- Július folyamán megkezdem az egyeztetéseket ezeknek a feladatköröknek az érintett szereplőivel – mondta Balla Mihály -, a járási és települési vezetőkkel, a kormányhivatal képviselőivel leülünk, és közösen megbeszéljük a fejlesztési irányelveket. Amikor ezek kikristályosodnak, és formát öltenek, akkor az elképzeléseket továbbítom a miniszterelnökség apparátusa felé, és szintúgy a központból a vidék felé irányuló tájékoztatásokat. A mostani időszak legfontosabb feladata az előző hét esztendős fejlesztési ciklusban az utolsó fél év teljesítéseinek ellenőrzése, a nehézségek jelzése a miniszterelnökség felé, ezzel párhuzamosan pedig nekilátunk az elkövetkező programok előkészítésének.

Az országgyűlési képviselő kiemelte továbbá, hogy Magyarország az egyes európai intézmények által végzett elemzésekben nagyon jó eredményeket ért el, hiszen a rendelkezésre álló keretek nyolcvanhét százalékát sikerült lekötni, és a kifizetések folyamatosak. Ezzel a 2004-ben csatlakozó nemzetek közül hazánk a második legjobb teljesítményt mutatta fel, köszönhetően elsősorban annak, hogy az elmúlt években felgyorsult a pályázatok végrehajtása. A politikus szerint a cél egyértelműen az: a lehető legnagyobb mértékben kihasználni a rendelkezésre álló forrásokat, és minden egyes eurónyi támogatás jelenjen meg a magyarországi fejlesztésekben.
"Rendkívüli időszak előtt állunk, sok-sok munka vár ránk, és kiemelten fontos a minél tökéletesebb együttműködés. Ha pontosan, türelmesen, a legsürgetőbb és leglényegesebb elemekre fordítjuk a figyelmet, minden egyes uniós pályázat megkaphatja azokat a forrásokat, amelyekkel még előrébb lendíthetjük Nógrád megyét" – fejezte be gondolatait Balla Mihály.

H.H.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése