2015. június 22., hétfő

Múltidézés és móka a Vecei Vigalomban



„Azért rendezzük együtt a trianoni megemlékezést és a Vecei Vigalom ünnepét, hogy így fejezzük ki összetartozásunkat a magyarsággal és ragaszkodásunkat szűkebb hazánkhoz, lakóhelyünkhöz” – hangzott el szombaton Ipolyvecén, a község legjelentősebb éves rendezvényén.

A község apraja-nagyja és a meghívott vendégek a kellemes kora nyári napsütésben közösen gyülekeztek a nemrégiben felépült új orvosi rendelő előtt. Népviseletes fiúk és lányok indultak el a menet élén, a temetőkert szélén lévő Trianon-emlékmű felé. Elöl egy kalapos fiú a falu nagyméretű címerét vitte, oldalán egy-egy társa zászlókkal a kézben vonult. 

Az emlékkőnél előbb Molnár János, Ipolyvece polgármestere köszöntötte a résztvevőket és kiemelte, hogy a mai nemzedék feladata igazán a magyarul érző szívek összekapcsolása, határon innen és túl. A kilencvenöt évvel ezelőtti történelmi sorscsapásokat pedig elfeledni nem szabad, de tanulva belőle, okosan, közös akarattal kell építeni a jövőt. 

Ezután Molnár Fanni énekelte el a közismert „Ott, ahol zúg az a négy folyó” kezdetű hazafias dalt, és Balla Mihály országgyűlési képviselő is beszédet mondott. Hangsúlyozta, mostanában eléggé szélsőséges megközelítései vannak Magyarországon a trianoni témakörnek, és sokan felteszik a kérdést: miért magyarkodunk? A felelet a honatya szerint egyszerű: 1920-ban a területekkel együtt a magyar gazdasági erő hatvan-hetven százalékát elvesztettük, és a kulturális élet jelentős részét ugyancsak. Éppen ezért fontos, hogy a nemzeti összetartozás fontosságát ne csak szavakban, hanem tettekben is hangsúlyozzuk, hiszen innen hét-nyolcszáz kilométerre olyan ősi értékek vannak, mint Kőrösi Csoma Sándor, Tamási Áron, Benedek Elek emlékei, vagy a kolozsvári Házsongárdi temető, ahol nagyjaink alusszák örök álmaikat. Nem véletlen, hogy a iskolásokat pályázati lehetőségekkel ösztönzi az állam, keressék fel a történelmi múlt határon túli nevezetességeit, tegyenek kirándulásokat Erdélyben, a Felvidéken, ismerkedjenek meg tőlünk távol élő magyar testvéreikkel, akikkel egy nyelven beszélnek és egyformán éreznek.

A koszorúzás alatt a budapesti Nobilissima együttes triója adott elő egy többszólamú, tisztán hangzó éneket, majd a nap további részében a művelődési ház udvarán lévő színpadnál folytatódott immáron a vidám rész, a Vecei Vigalom. Ebben először a hagyományőrzésé lett a főszerep: a Birbic néptáncegyüttes ropta. Kisebb és nagyobbacska lányok, üveggel a fejükön, nem árt lábperdítés közben megfogni a flaskát, le ne essen. Fiúk jöttek, bottal a kézben, csak úgy forgott a „furkó”, egy kis párviadal sem maradt el a mutatványból, és a végén mindenki megtalálta a párját. Az asszonyok az idén tanult kalocsai táncokat mutatták be, és a citerazenekar aláfestő muzsikájára a férfikórus öblös hangon énekelte a környék kedvelt nótáit. A szomszédos Drégelypalánkról átruccantak a hagyományőrzők, ők is szórakoztatták néhány percig a nagyérdemű közönséget, míg az érsekvadkerti Németh Eszter és Németh Judit a modernebb stílusnak hódolva népszerű pop-slágereket adott elő.

Mialatt ment a műsor, átballagtunk néhány méterrel távolabbra, a művelődési ház túlsó felére, ahol kondérokban rotyogtak a finomságok. Alig győztük az ízeket szagolgatni: emitt babos káposzta főtt, odébb már a székelykáposztát adagolták, mások a birkapörköltnél, a vadpörköltnél és a babgulyásnál álltak sora tányérral a kézben. Természetesen a kóstolásból sem maradhattunk ki – a fotós kollégával ezúttal a birkapörköltet választottuk.

A Vecei Vigalom legmókásabb órája minden évben az „Emberpróba”. Hat elszánt fiatal férfiú lépdelt fel a színpadra, ahol Szőllősi Kornélnak, az Együtt Ipolyvecéért Mozgalom egyik lelkes vezetőjének a konferálásával különböző próbákat kellett kiállniuk. Mihez is ért minden férfiember? Persze, a futballhoz. Azért nem olyan könnyű dekázni a labdával. Különösképpen vaskos csizmában nehéz. Nos, eláruljuk, egyik bátor jelentkezőt sem fogják holnaptól a Real Madrid játékosügynökei busás szerződésekkel „kerülgetni”, a derék pettyes mindenhova repült, csak éppen a lábfejeken nem maradt meg: két perc alatt a legtöbb dekázás tizenegyet számlált. A következő feladat sem akármilyen volt: terhes nőnek öltözni. Tudja meg a férfinép, milyen érzés „viselősnek” lenni. Villámgyorsan öltöztek át a próbázók: a kisebbfajta sörpocakot görögdinnyével megtoldva valóban úgy látszik, mintha a nyolcadik hónapban járna az illető, igaz, a dinnye még az ágyéktól is lejjebb csusszant. A melltartóba viszont felfújt lufi kerül, néhányan az időhatárt tartva a kisebb keblekre esküdtek, de akadt, aki Pamela Anderson méreteit vette célba. Aztán a villámkérdésekre került sor: bezzeg egyből durrant a találatot jelző lufi, amikor a helyi kocsma nyitásának időpontját kérdezték. Később a dinnyék újból szerepet kaptak. Kis lyukat haraptak ki az édes gyümölcs közepéből, abba sörös dobozt illesztettek, majd egy szívószál segítségével kellett kikortyolniuk belőle a zamatos komló-nedűt.
És a Vecei Vigalom tartott tovább, kivilágos virradatig, az első kakas kukorékolásáig…
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése