2015. június 7., vasárnap

Ódon várfalak közé költözött középkor



Amilyen gyakran egykoron gazdát cserélt a megyénk nevét viselő vár középkori erődítménye, oly sebesen forgott a „színpad” a Nógrádi Várjátékok pompás forgatagában. Harcos hajdúkat vitézül küzdő lovagok és török janicsárok követték, miközben kígyóbűvölő „háremhölgyek” szórakoztatták a hatalmas hőségben kíváncsiskodó vendégsereget.

Bő ötperces gyaloglás, míg az emelkedőn felkapaszkodhatunk Nógrád várába. Hol meredekebben, hol lankásabb vonalvezetésben kanyarog a földút az emelkedőre, de a fárasztó talpalás után ebben a ragyogó nyári napsütésben természetes kárpótlást nyújt a látkép. Lent szombati csendjét élvezi a falu, az évszázados templomtoronyban kondul egyet a harang. Szemközt felénk kacsint a Naszály kúpja, másik irányban méltóságteljesen sorakoznak a Börzsöny csúcsai, élükön a Csóványossal.

A hivatalos megnyitó kellős közepén érkezünk a helyszínre. A színpadon éppen Balla Mihály országgyűlési képviselő beszél és sötét öltönyében büszkén dacol a kánikulával, szónoklata végén azért előveszi zsebkendőjét és megtörli homlokát.

Míg a házigazda község vegyes kórusa dalol, körbenézünk ebben a vásárszerű forgatagban. Valóban a középkor világába csöppentünk. Mellettünk vérpiros színű buggyos nadrágjában egy janicsár vitéz siet el, odébb tetőtől talpig páncélba bújt lovag katonák készülnek fellépésükre. A törökök sátrában igazi, zamatos feketekávét szürcsölgethetünk. Van itt bizony minden, mi színe-java, kelléke ennek a várbeli hangulatnak, nem hiányozhatnak a kézműves piaci portékák, és a gyermekek számára kitalált ötletes fajátékok sem. Sisakos lovas toppan elénk és ő és hátasa is kedvesen beletekint a fényképezőgép kattogó masinájába. Solymász lány madarát karján fogva révetegen tekint körbe, de nemsokára apróságok sorakoznak előtte, és lelkesen figyelik az állat mozdulatait. „Straz” feliratú fekete pólós férfiakra figyelünk fel: Szórágy Gyuláné, Nógrád polgármestere világosít fel bennünket, ők a dél-lengyelországi testvértelepülésről érkeztek, és a helyi önkéntes tűzoltók kiválóságai.

De vissza a színtérre, hiszen indulnak a bemutatók. Az Északi Szabad Hajdúk csapata kezdi a mutatványokat. Először az ágyút töltik meg. Óriási dörrenés rázkódtatja a levegőt és szagos füst terjeng az éterben. Előkerül egy másik lőfegyver is. Tizenhatodik században használatos puskát markol meg a vitéz, gondosan feltölti lőporral, de először nem akar meggyulladni a kanóc, kis segítséggel viszont másodperceken belül újabb dörrenés hallatszik. A hajdúk ügyesek a közelharcban is. Kardok és szablyák fénylenek, ütközéskor éles hangon csattannak a vasak. A legérdekesebb jelenet, amikor előkerül egy hosszú nyelű nyakfogó-féle szerszám. A részeg katona nekimegy a társának, míg a harmadik ezzel a nyakfogóval fékezi meg, egy rántás, és máris a földön a hőzöngő harcostárs. No de most jön csak a java: az egyik hajdú bemutatja, hogy ez a nyakfogó bizony más célra is alkalmatos. Egy fiút és egy lányt választ ki a szemlélődők közül, és nemsokára láthatjuk, hogy a „diszkóbeli legénykereső” hadműveletben is jó hasznát lehet venni ennek a fegyvernek: de azért senki se próbálja ki „élesben” – tanácsolja a hajdúk kapitánya.

Újabb érdekesség jön. A Rajnai Produkció nevet viselő mutatványban a színpadon négy csinos lány váltja egymást, miközben „parancsnokuk” kísérőszövegében változatos világba kalauzolja a nézőket. Különböző korok táncai villannak elő: mintha Tar Lőrinc hozta volna a hölgyeket az írországi barlangi pokolból, olyan sebes lábmozgással ropják a szigetországra jellemző hamísítatlan lépéskombinációkat. Aztán váltás: a lányok átöltöznek, s immár kecsesen ringó „háremhölgyekként” tűnnek fel. Előkerül egy kosár is: óriáskígyó tekereg elő, és immár a hüllők kíséretében folytatódik a szemeket vonzó tánc. Sőt, két kisgyereknek hatalmas élménye lesz: a közönségből kiválasztott lurkók személyesen, mint egy ékszert, nyakba vehetik a kígyókat, és amiért oly bátrak voltak, szertartás keretében azonnal lovaggá is ütik őket.

Török korból ismét visszazökkenünk a magyar múltba – hisz időközben „visszavették” a várat katonáink. Udvari zenészek jönnek, korabeli viseletben, szól a tekerőlant és a köcsögduda. Amikor a Nap delelőre ér, lassan távozunk a dombtetőről. A mulatság azonban folytatódik tovább, dörrenek újból az ágyúk, csattognak a kardok, harci kiáltások hangzanak, íjak idegei pattannak, boszorkányokat üldöznek, és még megannyi más móka vár a romos lőportorony tövében hűs árnyékot kereső látogatóseregre – egészen az esti tábortűz gyújtásig.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése