2015. június 1., hétfő

Pergő-forgó városi gyermeknap



Teljesen benépesült a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központja és környéke vasárnap. A városi gyereknap sokszínű eseménysorozata kora délelőttől késő délutánig tartott.

Apró kislányok és kisfiúk térdelnek a főutca kövezetén. Kezükben zsírkréta és buzgón munkálkodnak. A vonalak nyomán kialakul a kék színűre festett ház, mellette gömbkoronájú fa, amit megvilágít a napsugár. Aszfaltrajzversennyel indul a programok sora, és az időjárás is megkegyelmez – bár vastag felhők takarják az eget, egy csepp eső sem mossa el a pompás alkotásokat.

Benn az épületben előadás kezdődik. A Körúti Színház művészei Csipkerózsika ágas-bogas, szövevényes meséjébe kalauzolják a fiatalokat. Az aulában aztán óvodások tornáznak, kis kesztyűkben csimpaszkodnak lábujjhegyen, pontosan utánozva az óvó néni mozdulatait.

A kézművesek az ebédlőben serénykednek. Önkéntes középiskolás diákok segítenek mindenkinek, miként kell gombot tűzni a cérnaszálra, hogyan kell kivágni a papírlapból a különböző formákat, gondos görcsöket fűzni a fonálra.
A Palóc Múzeum munkatársai is itt vannak, az aula egyik sarkában. Ősi mesterségek fogásait mutatják be. Mintha egy falu fonójába csöppennénk, talán így érzi az a kislány is, akit a gerebenezés rejtelmeibe avatnak be éppen.

Irány az udvarra. Itt van ám a nagy kavalkád! Színes lufikat lebbent a szél, alakul a hatalmas méretű szappanbuborék. A fajátékok is igen népszerűek: jó érzés ráállni a gólyalábra, pár centiméterrel magasabbról lehet szemlélni a világot. Hátrább egy „paci” engedelmesen tűri, hogy simogassák, aztán a jámbor jószág hátára huppan az apróság, és indul is körbe-körbe a kedélyes lovacskázás – persze csak sétatempóban. Oldalt íjat vesznek kezükbe a gyerekek, a szakavatott mesterek részletről-részletre megmutatják nekik, hogyan kell megfeszíteni az ideget, hogy aztán a céltáblában koppanjon a vessző.
Felnézünk az emeletre. Szédítő magasságokba kapaszkodnak fel a falmászók, minden mozdulat négyzetcentiméterre kimért, egy érintés a tetőn, és a kötél segítségével ismét a földre toppan a láb. 

Délután egy kis érdekes részelem következik: mesébe szőtt tánc, vagy táncba szőtt mese? Mindkettő! A gyerekek élvezik, miként a zárószámot is: mini-limbóverseny veszi a kezdetét, rúd alatt suhannak át az apróságok.
Búcsúzóul még pár szót váltunk a főszervezővel, Jakus Julival: az a fontos, hogy minél színesebb, minél változatosabb legyen a gyermeknapi kínálat, és ne csupán nézzenek és lássanak a résztvevők, hanem aktív, hasznos tevékenységekkel foglalják le magukat az itt töltött percekben-órákban.
Jelentjük: ez tökéletesen sikerült!
Szöveg: Hegedűs Henrik
Kép: Sümegi Tamás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése