Türelmesen elpáholt zöld-fehérek

Már a kezdet-kezdetén látszott, hogy a vendégek komoly fizikális fölényben vannak, hiszen a védelmi vonaluk közepén két, hórihorgas, kétméteres férfiú nézett szembe a gyarmatiakkal, és a többiek sem a liliputi színházból érkeztek az Ipoly-partra. Molnár edző támadás-védekezés között ezúttal csak egyetlen cserét alkalmazott, Szabó András helyett Dóczi jött be a zöld-fehér rohamokat fékezni – elejétől végig meglehetős sikerrel tette ezt.

Az FTC gyors játéka az első tíz percben egyértelműen a fővárosiak felé billentette a mérleg nyelvét. Nagy a szélről egymás után kétszer is betalált, míg a kábelesek csak keresték a ritmust. De a jó zenész is előbb-utóbb megtalálja a megfelelő hangokat, és így történt Piroskáékkal is. A félidő közepére sikerült annyira bemelegedni, hogy Székely átlövése, egy magabiztosan értékesített büntetője, majd Piroska látványos beállós gólja jóvoltából a tizenötödik perc legvégén a házigazdák átvették a vezetést – amit ezen az estén már nem engedtek ki a markukból. Adorján mester azonnal a budapestiek kispadjához invitálta tanítványait egy alapos fejmosásra, de ez láthatóan nem használt, hiszen a fehér mezesek (érdekes módon az amúgy kék-fehér klubszínű gyarmatiak viseltek most zöldes árnyalatú felsőt) továbbra is csak „lézengtek” a nógrádi legények sorfala előtt, a mind inkább feljavuló formát mutató Djukanovics kapus pedig szinte „olvasta” a kísérleteket. Székely és Szabó Tamás vitte vállán ebben az időszakban a vendéglátók társaságát, és a frissen becserélt Tokai ügyes helyzetfelismerése után már háromgólos lett az előny. A játékrész végén az ifjú, mindössze húszesztendős Fradi-kolosszus, Rédai csökkentett a hátrányon, de az egyenlítésig az első harminc perc befejezéséig nem jutottak el.

Később sem, hiszen a pihenőt követően rögvest Szabó András talált be szélről – hozzátesszük, ezen a napon talán egy az egyetlen „terület” gyengélkedett hazai oldalon, mivel a balkezes „szakaszon” Duzsi sem remekelt. Sokáig úgy tűnt, ez az egy-két gólos különbség megmerevedik, de aztán Szabó Tamás és Székely jó időben és pontosan látott át a magas falon, mi több, Székely átlövésével először a meccs folyamán már négy találatnyira duzzadt a fór (17-13). 

Az utolsó tíz percre fordulva egyre jobban úgy festett, a ritka rossz délutánt kifogó kilencedik kerületiek nem képesek talpra állni. Adorján edző már minden furfangot bevetett – a tartaléksort is beküldte, ők aztán szűkítettek a hátrányon, az alig harminc másodperce pályán lévő Kuhn egy beállós-mozdulattal vészes közelségbe hozta a vendégeket (19-18), de a következő támadásnál jött Szabó Tamás, felugrott, és Komendánt kapus már csak a vadonatúj, erre az összecsapásra felszerelt hálóból halászhatta ki a labdát.

Még egy adut vett elő az FTC: három perccel a befejezés előtt, 23-20-nál villámgyorsan egész pályás letámadásra tértek át, ám Molnár Ferenc sem most kezdte a kispadi munkát, hamar átlátott a szitán, azonnal időt kért, és sebes „disputával” kidolgozták az alkalmazandó taktikát. A zöld-fehérek sakkjára kábeles kontra sakk lett a felelet, Székely (ki más!) révén, aki egy megbűvölt kígyó ügyességével tört át a védők között. Még mindig nem nyugodhatott meg a hazai alakulat, hiszen kettős emberhátrányba kerültek, mivel előbb Piroskának, majd nem sokkal később Bécsinek is  mutató-középső ujjas páros gyakorlattal „kedveskedtek” a játékvezetők. Szabó Tamás azonban nem számolta meg, hányan szaladoznak még társai a játéktéren, egymaga lépdelt el a hatos vonalig, hogy aztán kíméletlenül adja tudtára a vendégeknek, már régen kihűlt az a bizonyos kása, kár melegíteni.

A hajrá legvégső mozzanatait valóságos eksztázisban töltötte a kábeles legénység, amibe belefért még Grandjeán szélső gólja, Vízler kiállítása, majd slusszpoénként Djukanovics két, félelmetesnek és hihetetlennek tűnő bravúrja.

Összességében a végig rendkívül türelmesen játszó Kábel SE az első félidő közepétől fokozatos erőltette rá akaratát a rendkívül gyengén és igazi tudását meg sem közelítően játszó ferencvárosi vitézekre, ez a tudatosság pedig az őszi szezon első hazai sikerét eredményezte, amit fergeteges dobszólókkal, kitartó, örvendő-üdvözlő dudálásokkal, és tűzpirosra tapsolt tenyerekkel köszönt meg a hálás közönség.

Molnár Ferenc: Felkészültünk arra, hogy a kiválóan képzett Fradi ellen csak a türelmes, koncentrált játék vezethet sikerre. Ehhez kiemelkedő védekezés és remek kapusteljesítmény párosult. Remélem, ebben a szezonban nem először kézilabdáztunk ilyen eredményesen a hazai publikum előtt.
Adorján Gábor (eléggé mérgesen vetette oda munkatársunknak, hogy gratulál a balassagyarmatiaknak, később az FTC honlapján már rendbe szedte gondolatait): Szégyenteljes volt a mai teljesítményünk, érthetetlen, hogy az elmúlt hetek mérkőzései után, ismét így játszottunk. Le kell ülnünk és meg kell beszélnünk a történteket. Nagyon messze kerültünk álmainktól, most már csak abban bízhatunk, hogy ellenfeleink is botlani fognak.

H.H.

A jegyzőkönyv:

Balassagyarmati Kábel SE - FTC KN KFT 25-22 (12-11)
Balassagyarmat, 200 néző, vezette: dr. Janáki, Temesi.
Kábel SE: DJUKANOVICS - Duzsi 1, BÉCSI 3, PIROSKA 2, DÓCZI, SZÉKELY 9/2, SZABÓ T. 5. Csere: Szabó A. 2, Leiter, Tokai 2, Vízler 1. Vezetőedző: Molnár Ferenc.
FTC: Tuba Kovács - NAGY 3/1, TAKÓ 3, Pozsgai 5, Gyurcsovics, Márkus, Grandjeán 2. Cs.: KOMENDÁNT ( k), Rédai 2, Félegyházi 1, Bak 1, Simányi 2, Nikolicza, Mogyorósi 2, Zalai, Kuhn 1. Vezetőedző: Adorján Gábor.
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1. Kiállítások: 12, ill. 12 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 1-3, 13. perc: 4-6, 18. perc: 8-6, 25. perc: 11-8, 37. perc: 14-13, 40. perc: 17-13, 50. perc. 19-18, 55. perc: 21-20, 58. perc: 24-20.

 

Felújított kopjafa az őszi emléknapon

Három hírneves személyiségre is megemlékeztek a Madách Imre Városi Könyvtár által szervezett őszi emléknapon, Balassagyarmaton. Horváth Endre alakja méltató szavakban idéződött fel, Jánossy Ferencnek felújított kopjafáját koszorúzták meg a város temetőjében, Madách Imre pedig levelezései által elevenedett meg a Helytörténeti Gyűjtemény épületében.

A borongós, esőre hajló időben viszonylag kevés művészet-tisztelő látogatott ki a város temetőjébe, ahol dr. Fényes Bók Szilvia, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatója emlékezett meg Horváth Endre pénzjegytervező grafikusművészről, akinek halála évfordulója környékén rendezik meg évről-évre ezt az eseményt. A pedagógus az életút fontosabb állomásainak emlegetésén túl kiemelte, hogy a tanárok-tanítók mai munkája nagyban hasonlít a rézmetszők tevékenységéhez, hiszen képletesen szólva ők is kemény vésőjükkel alakítják az anyagot, hogy minél tökéletesebb formákká rendeződjön.

Ezután Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere Jánossy Ferencről beszélt. A bohém életű festőművészről elmondta, egyike volt azoknak, akik a kommunizmussal szemben is megőrizték alkotói és emberi önállóságukat, fiatalként, a második világháború után még átérezhették a magyar művészet visszatérését Európa sodrába, de nemsokára személyesen tapasztalniuk kellett számkivetettségüket. A művészettörténész-politikus kifejtette, számos tanulsággal szolgál, hogy az 1983-ban elhunyt „Firinc” kopjafáját Tornay Endre András szobrászművész készítette el. Az erdélyi származású alkotó a hetvenes évektől a nyolcvanasok elejéig élt Balassagyarmaton, itt keveredett barátságba Jánossy Ferenccel, de a város vezetői nem ölelték keblükre, és amikor hiába kilincselt egy önálló alkotóműhely kialakítása érdekében, szinte elmenekült Gyarmatról. Jánossyt viszont a szocializmus börtönétől mentette meg ez a nógrádi kisváros, pontosabban dr. Samu István, a kórház pszichiáter főorvosa, aki nem csupán ápolta-gyógyította a különc művész lelkét, hanem festői kibontakozását és megújulását is elősegítette. Az alpolgármestertől megtudtuk, a harminckét esztendős, csónak alakot mintázó kopjafa tavasszal egy viharban kidőlt, és most megszépítve újra felállíthatták. Jövőre pedig, születésének századik évfordulóján egy „KonFirinciával” emlékeznek Jánossy Ferencre, akinek nyár elejétől a város képtára a nevét viseli.

Az esemény résztvevői a beszédek után megkoszorúzták Horváth Endre és Jánossy Ferenc síremlékét, majd a Helytörténeti Gyűjtemény épületében immár irodalmi múltidézéssel folytatódott a nap. Itt dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, egyetemi adjunktus, és dr. Andor Csaba matematikus, Madách-kutató számolt be, miként sikerült vaskos kötetbe rendezni, a híres nógrádi származású drámaköltő kiterjedt levelezését. Összesen kétszázhetvenhat levelet rendeztek sajtó alá, ebben szerepelnek olyanok, amiket Madách írt, illetve kapott. A szerzők beavatták a hallgatóságot a munka érdekes részleteibe. Így például több, homályosan körülrajzolt személy is szerepel az írásokban, a „néniről” és az „öregúrról” csak komoly levéltári böngészgetések után derült ki, ki-kicsoda. Különlegesnek ígérkezett az Arany Jánossal folytatott küldemény-váltás, amiből kitűnt, mennyire egymásra várt a két nagy irodalmi alak, hogy a másik „lépjen” először, míg Az ember tragédiája kikerülhetett a dolgozószoba íróasztaláról. A két irodalombarát elmondta, a kötet összeállításakor törekedtek arra, hogy a tizenkilencedik század közepén használatos fogalmazási stíluson és helyesírási módozatokon ne változtassanak, minden maradjon eredeti formában, ahogy Madách a gondolatait „tintába mártotta”. A könyv ritkaságnak számít, hiszen első ízben jelenhet meg a lehető legteljesebb tartalmú levelezés a drámaköltő életéből.

(hegedűs)

Emléktábla az első elnöknek

Lengyel vendégek jelenlétében leplezték le csütörtökön délelőtt a balassagyarmati törvényszék első elnökének, Frideczky Lajosnak emléktábláját az Ipoly-parti város bírósági épületében, az első emeleti tárgyalóterem bejáratánál.

A délkelet-lengyelországi Krosno bírósága négy éve, egy európai együttműködési rendszer keretében ápol „testvéri” kapcsolatokat a balassagyarmati kollégákkal. Ennek jegyében érkeztek a vendégek ezen a héten a nógrádi városba. A csütörtökön rendezett szakmai konferencia előtt kis ünnepségen avatták fel Frideczky Lajos emléktábláját. Dr. Benkó Anna, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke idézte fel az előd pályafutását. A tereskei születésű jogászember fiatal korától vállalt közfeladatokat, előbb Nógrád vármegye aljegyzője, később főjegyzője, egyben táblabírája volt. Az 1848-as forradalom ügye mellé állva az új országgyűlés képviselőjévé választották, a szabadságharc alatt pedig kormánybiztosként tevékenykedett. Emiatt az osztrákok elítélték, és a hírhedt pesti Újépületben raboskodott. Szabadulását követően Deák Ferenc híveként politikai pályára lépett, a Kiegyezés után megyei alispán lett, 1872-től pedig nyugállományba vonulásáig, tizenhét éven keresztül dolgozott, mint a Balassagyarmati Törvényszék első elnöke. Az elnök hozzátette, ez a megemlékezés is szervesen hozzátartozik ahhoz, az Országos Bírói Hivatal által elindított pályázathoz, amely a múlt értékeinek összegyűjtésére és nyilvánosság elé tárására hivatott, és első helyi állomása a törvényszék százötven éves történetét bemutató díszes kiadvány megjelentetése volt.

Az emléktábla-avató után kezdődött a konferencia, amelynek fő témái a bíróságok ügyintézési gyakorlatának lengyel-magyar összehasonlítása és a tapasztalatok kicserélése, az igazgatási módszerek bemutatása, illetve a szolgálati (fegyelmi) bíróságok státuszainak vizsgálata köré csoportosultak.

H.H.

Élet a csipke körül

Szinte minden hét végén akad valamilyen esemény Terényben, ebben a Cserhát dombjai között megbúvó kis faluban. Ezúttal Csipkenapra hívták a közelből és messzi távolból érkező vendégeket.

A helyszínen, a Hunnia Csipkemúzeumban, amikor megérkeztünk, az egyik háziasszony, Fáy Hanna köszöntötte az érkezőt. A kissé fanyar és borongós időben az udvaron lévő Edvi-Illés Kávéház fűtött szobáiba kalauzolt bennünket, ahol éppen a Kalácska népdalkör gyönyörű népviseletbe öltözött tagjai készítettek különféle sütemény-finomságokat – hiszen nem csupán a szépen megmunkált-vert textíliák körül forgott e nap „tengelye”, hanem a csipkebogyóhoz köthető gasztronómiai érdekességek is sültek-főttek.

Nemsokára átsétáltunk a múzeumi házba, ahol kiderült, hogyan kapcsolódik Terény a csipkéhez. Fáyné Tornóczky Judit tartott rögtönzött tárlatvezetést, az érdeklődők egyre közelebb húzódtak a falakra függesztett csipke-költeményekhez, kattantak a fényképezőgépek. Buzgón füleltünk, és közben megannyi érdekességet hallottunk. A Fáy család egyik őse, ükanyai „messzeségben”, Edvi-Illés Gizella (innen a kávéház névadása) a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján, amikor a szecesszió stílusirányzata betört a hazai művészeti életbe, elhatározta, hogy magyaros motívumú csipkét tervez, a „tulipános mozgalom” jegyében, így keletkezett e szép virágokkal díszített, egyedi formavilágú mellény, és megszületett a „Hunnia csipke”. De megtudtuk azt is, hogy az egyik híres dán király is kiváltképp kedvelte ezt a sajátos textil-alkotási módot, mi több, néhány percre a csipkeverés gyakorlati alkalmazásában is elmerülhettünk.

A nap további részében a vendégek megkóstolhattak csipkebogyóból készült italokat (például kifejezetten gyermekeknek szánt alkoholmentes csipkesört), és egyéb kulturális események színesítették még az első ízben megrendezett, így hagyományteremtő szándékú eseménysort.

H.H.-Sz.B.

Nagyköveti vizes-vizit

Svájc nagykövete kedden délután személyesen szemlélte meg, mint halad az alpesi állam által támogatott balassagyarmati ivóvízhálózat-korszerűsítési beruházás. A diplomata – ahogy fogalmazott - elégedett volt a látottakkal.

Jean-Francois Paroz és kísérete kettő óra előtt néhány perccel fékezett le a diplomáciai autóval a Civitas Fortissima téren, a régi vármegyeháza oldalszárnyánál lévő parkolóban. A polgármesteri hivatal dísztermében a nyár végén kezdődött városi ivóvíz-hálózat korszerűsítésében részt vevő beruházók, kivitelezők, a munkákat irányító-koordináló Penta-Boroszlán konzorcium szakemberei, önkormányzati képviselők, illetve Medvácz Lajos polgármester, Csach Gábor alpolgármester, illetve Balla Mihály országgyűlési képviselő várták a vendégeket.

A „Balassagyarmat és térsége ivóvízellátásának rekonstrukciója” hangzatos címet viselő, projektnyitónak beharangozott rendezvényen előbb Medvácz Lajos vázolta fel röviden, miként jutottak el az ötlettől a megvalósításig. Kiemelte, hogy nem zökkenőmentes, lassú folyamat után jutottak el 2007-től a mai naphoz, amikor már gőzerővel zajlik a beruházás. A svájci állam mintegy egymilliárd-százhatvanmillió forintos támogatása mellé a magyar kormány csatolta a tizenöt százalékos önerőt, és a sok-sok jogi procedúrát, és a közbeszerzési eljárásokat követően a területen komoly referenciákkal rendelkező, „rutinos” kivitelezőt bíztak meg a feladattal. Annak illusztrálására, hogy valóban szinte az utolsó pillanatban indult meg a hálózat korszerűsítése, a polgármester egy érdekes történetet osztott meg a hallgatósággal: amikor első alkalommal eljöttek a svájci nagykövetségtől tájékozódni a gyarmati és környékbeli helyszínekre, éppen Ipolyszögnél történt egy meghibásodás, és személyesen tapasztalhatták meg, az idő vasfoga által mekkora lyukak keletkeztek a csővezetéken, tehát valóban elkerülhetetlen volt az elavult rendszer teljes cseréje. Medvácz Lajos reményét fejezte ki, hogy az időjárás kegyes lesz a kivitelezőkkel, és a tervezett határidőre, azaz jövő nyárra minden szakasszal elkészülnek.

Jean-Francois Paroz hozzászólásában kifejtette, amikor eldőlt, hogy a uniós pályázati források és az úgynevezett „norvég-alapból” származó támogatások mellett szükség van a svájci segítségre is, roppant körültekintően választották meg, mire is fordítsák végül a frankmilliókat. Így négy városban és környékén, Miskolcon, Ózdon Érden és Balassagyarmaton lehetett előkészíteni a beruházást a svájci támogatások által, és munkatársai minden egyes fázist komoly figyelemmel nyomon követtek, folyamatosan egyeztettek az érintett települések önkormányzataival. A nagykövet is megemlítette a menet közben felmerült nehézségeket, de zárásként úgy fogalmazott: minden jó, ha a vége jó, és biztosak abban, hogy jó helyre került a támogatásuk, hasznos célt szolgált, hiszen a jó minőségű ivóvíz biztosítása létérdeke minden mai társadalomnak.

Balla Mihály szintén az ivóvíz fontosságát emelte ki, összekapcsolva a mostanában nagy népszerűségnek örvendő klímavédelem kérdéskörével, felvetve, hogy a világon nemsokára nagy harc bontakozhat ki, konfliktusok érlelődhetnek a tiszta víz megszerzéséért és birtoklásáért. Ebben a tekintetben hazánk jól áll – tette hozzá a honatya – hiszen közismerten remek minőségű a magyar ivóvíz, és ez jellemző a svájcira is. Az sem mellékes szempont, hogy a korszerűsítés jóvoltából több mint ötezer háztartásban hosszú távon biztosított lesz a tiszta ivóvíz. A politikus elmondta, minden a híres svájci precizitás jegyében zajlik itt is, és ő is egy tanulságos történetet idézett: amikor Zürich és Montreux között vonaton utazott, és megkérdezte a kalauzt, mikor érkeznek meg, a vasutas nyugodtan válaszolt, tizenegy és fél perc múlva kinyílnak az ajtók…

A program következő részében a Penta-Boroszlán nevében Czeglédi Csaba projektfelelős ismertette a kivitelezés részleteit. Hangsúlyozta, a munkák késése és a közelgő téli időszak miatt a város több területén egyszerre dolgoznak a vizes-szakemberek, és az eddigi tapasztalatok szerint a lakosság rendkívül türelmesen fogadja a városbeli felfordulást. Hozzáfűzte, a csővezeték-rendszer cseréjét követően egy ideiglenes útburkolatot állítanak helyre, majd tavasszal, párhuzamosan a Dejtár-Balassagyarmat közötti hálózaton végzett munkákkal, aszfaltozást végeznek majd az érintett belterületi utcákban.

A hivatalos részt követően a házigazdák és vendégeik bejárásra indultak. Jean-Francois Paroz és küldöttsége a Bajcsy utcában tekintette meg, milyen ütemben zajlik a balassagyarmati ivóvízellátás rekonstrukciója.

H.H.-Sz.B.

Nyelvészkedés a „Gyarmati retúron”

Gyarmati retúr címen indított beszélgetős est-sorozatot a közelmúltban a Gyarmati Televízió. Ennek során olyan személyiségek kerülnek reflektorfénybe, akik rengeteg szállal kötődnek a városhoz, mégis, pályafutásuk, munkájuk messzi tájakra szólította őket, de most, egy terefere erejéig visszatérnek.

A Helytörténeti Gyűjtemény épületében a sorozat keddi vendége, egyben dr. Nagy Csilla irodalomtörténész-riporter partnere dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, a Miskolci Egyetem adjunktusa volt, akit családja is elkísért a rendezvényre.

A szakemberről megtudtuk, hogy őrségi gyökerekkel rendelkezik, és kisgyermek korában költöztek Nógrádba, közelebbről Szalmatercsre. Balassagyarmattal először gimnazista korában került kapcsolatba: zenei pályára készült, jól zongorázott, így esett a választása a Szántó Kovács János Szakközépiskolára (a mai Szent-Györgyi elődjére), ahol azonban hamar egészen más irányba fordult az érdeklődése. Ez elsősorban magyartanárának, mentorának, Holecz Imrénének köszönhető, aki felismerte a tehetségét. A későbbi pályaorientációt is ez az indíttatás befolyásolta, amikor a Miskolci Egyetem magyar szakára jelentkezett. Itt először az irodalomtudomány érdekelte, de nemsokára a nyelvészetre tért át, aminek volt kellő alapja is, hiszen korábban, diákkorában írt már tudományos dolgozatot az anyanyelvi önéletrajz témájában. Ahogy fogalmazott, felettébb érdekelte, miként fordulhat elő, hogy egymástól három – négyszáz kilométerre elterülő tájegységeken ennyire eltérő nyelvjárásban beszélnek az emberek. 

Ebben a nyelvjárástanban aztán a későbbiekben, a doktori „iskolán”, majd már egyetemi oktatóként egyre jobban elmélyedt, és szomorúan észlelte a tájnyelvek agóniáját, a kiveszőben lévő sajátos helyi beszédstílust, az érdekes hangzó szavak számának csökkenését a mindennapok társalgásában. Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyfajta szakmai kíváncsiságtól vezéreltetve kezdte el keresni a palóc nyelvjárás gyökereit. Tizenhetedik századi okleveleket böngészett a levéltárakban, boszorkányperek és egyéb, korabeli tárgyalások jegyzőkönyveit kutatta, az írásos dokumentumokból feltárva próbálta megállapítani, miként is beszéltek távoli elődeink.

A beszélgetés során szó esett a magyar helyesírás nemrégiben módosított szabályairól, amiről a nyelvész úgy vélekedik, nem változtatnak lényegesen a korábbi alakokon, csak néhány esetben, így például az észszerű szó használatánál, elsősorban egyfajta útmutatást, segítséget, „mankót” adnak a köznyelvet használó embernek, hiszen mindig a beszélő szabályozza a formát, és sok helyen ma is a „suk-sükölés” teljesen természetesnek hangzik. Aki eddig is tudott helyesen írni, ezután sem lesz gondja. Inkább azért történtek a módosítások, hogy a modern, idegenül hangzó szakszavakat beépítsék a helyesírásba, és magyarosabban hangzó megfelelőt találjanak nekik. Az e-mail-ből így lehet akár „villámposta”.

A terefere további részében dr. Gréczi-Zsoldos Enikő beszélt még jelenlegi lakóhelye, Salgótarján és Balassagyarmat kulturális különbözőségeiről és hasonlóságairól, társadalmi szerepvállalásairól, illetve egy mostanában megszületett kötetről, amelyben Andor Csabával közösen tárták fel Madách Imre teljes levelezését, törekedve arra, hogy a tizenkilencedik század közepén használatos írásmódot és szóhasználatot eredeti formájában hagyják meg.

H.H.

Délceg ifjak tánca a pataki szüreten

Lassan lecseng a szüreti szezon, hisz idén a meleg hatására kissé korábban érett meg a szőlő, de azért akadnak még olyan települések, ahol az egyre csípősebb idő ellenére büszkén járják végig a fiatalok a községek utcáit. Patakon szombaton volt a felvonulás és a bál.

Rétságról jövet érkezve, éppen a második állomáshelyen tartott megálló végére érkeztünk. A falu északnyugati vége felé eső kis kápolna környékén hamarosan elhalkult a zene, a szép, népviseletes lányok, és délceg, kalapos kedveseik felpattantak a lovas kocsikra, és irányba vették a következő helyszínt, a kőhídon túl, az érsekvadkerti kereszteződésnél lévő kis tisztást. Amikor aztán ideért a nép, az ifjú hölgyek hangos kurjongatások közepette ugráltak le a járgányokról, s mihelyt felhangzott a muzsika, a csárdás ütemeire máris ropni kezdték a párok. Egy legény oly lelkes lendületbe jött, hogy szinte szédülésig pörgette-forgatta partnerét, de akadtak hármasok is, a legkisebbek pedig szüleik segítségével lépdeltek kettőt balra és kettőt jobbra. Persze a dobos sem maradt tétlen, bőszen püfölte hangszerét.

És így ment tovább a felvonulás a falu más pontjaira, hogy aztán a művelődési házban hangulatos bál zárja a szüreti mulatságot.

H.H.-Sz.B.

Emlékezés a „Magyar Wallenbergre”

Hetven évvel ezelőtt, egy odesszai börtönben ért véget Mikó Zoltán élete, aki a második világháborús magyar ellenállási mozgalom kimagasló alakja volt, és az utókor a „Magyar Wallenberg” jelzővel méltán illeti. Az egykori vezérkari tisztre balassagyarmati emléktáblájánál emlékeztek múlt pénteken a családtagok és a tisztelők.

Az esemény első részében, az Ady utca 37. szám alatti házon lévő emléktáblánál Medvácz Lajos polgármester mondott beszédet a mintegy harminc fős hallgatóságnak, akik között a leszármazottak, a Dobó család tagjai mellett a Vitézi Rend és a helyi zsidó hitközség vezetői is fejet hajtottak a mártír-katona előtt. A város vezetője elöljáróban megemlítette, hogy nevezetes utca az Ady Balassagyarmaton, mert lépten-nyomon hírességek emlékhelyével találkozhat az ember, hiszen a házakon ott sorakoznak a márványtáblák: Tildy Zoltán, Szabó Vladimir, Badiny Jós Ferenc mind-mind hosszabb-rövidebb időt töltött itt. Hozzátette, Mikó Zoltán egyike volt azoknak a bátor férfiaknak, akik rendkívül nehéz időkben álltak helyt a haza szolgálatában, vállalva az elbukás, a fogság és a halál kockázatát, hogy a második világháború vérzivatarában esküjükhöz híven mentsék, ami menthető. Idézett egy nemrégiben megjelent visszaemlékezést, amit a bajtárssal, a 2012-ben elhunyt Bondor Vilmossal készítettek: Mikó közvetlen munkatársa tisztelgő szavakkal emlékezett a régmúltra, mikor együtt mentették a bajba jutott embereket a fővárosban – így került a balassagyarmati származású vezérkari százados kapcsolatba Raoul Wallenberggel. A polgármester végül kifejtette, az a mondás, hogy „azon nemzet, amely nem ápolja a múltját, lassan elsorvad” a kis, helyi közösségekre is teljesen igaz, így Balassagyarmat híven törekszik minden, a városhoz kötődő híres személyiségnek méltó emléket állítani.

Az emléktábla megkoszorúzását követően a rendezvény a Helytörténeti Gyűjteményben folytatódott, ahol Majdán Miklós és dr. Szabó Péter történészek tartottak előadást az 1943-44-es eseményekről, illetve a vendégek megtekintették a Horthy-féle kiugrási kísérletről készített „Októberi vasárnap” című film néhány részletét.

***

Ki volt Mikó Zoltán?

Mikó Zoltán 1910-ben született, édesapja, Mikó Pál gimnáziumi tanár volt, és a Tanácsköztársaság alatt elvállalta a helyi munkásság tanítását, ami miatt a Kádár-rendszer emléktáblát is adományozott neki (ez a mai Mikó emléktábla helyén állt a 1990-es évekig). Érettségi után az ifjú ember a Ludovika Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1934-ben végzett. A fiatal hadnagy a légierő kötelékébe került, ám egy repülőszerencsétlenség miatt hosszú ideig ápolásra szorult, ezután vezérkari századosként a Honvédelmi Minisztériumban szervezési ügyekkel foglalkozott. 1944 őszétől a Fővezérség különleges osztályára helyezték át. Az átlagos katona-pályafutás a második világháborús front közeledtével fordult át hősiességbe, majd tragédiába. Hamar kapcsolatba került a Kiss János altábornagy nevével fémjelzett ellenállási mozgalommal, megszervezte a Görgey-zászlóaljat, amely mintegy gyűjtőhelyéül szolgált az illegalitásban működő ellenállóknak, diákoknak, értelmiségieknek, a behívó parancsot megtagadóknak. A Bajcsy-Zsilinszky-Kiss féle mozgalom bukása után ez a hadtest maradt lényegében az egyetlen németellenes erő a fővárosban. Mikó Zoltán rendkívül „konspiratív módon”, hogy valódi tevékenységét elfedje, egy nyilas érzelmű alakulat parancsnokságát is elvállalta. Amikor a szovjet csapatok elérték Budapest határát, elérkezett a Mikó-csoport pillanata. Az ostrom közepén rengeteg nyílt parancsot, menlevelet fogalmazott meg, amellyel nem csupán zsidókat mentett meg a biztos haláltól, hanem ismert írók, művészek is kikerültek a nyilasok markából. Itt került ő kapcsolatba rövid időre Raoul Wallenberggel. Egy feljelentés miatt azonban lebukott, bujkálnia kellett, majd a szovjetek fogságába került. Vád alá helyezték, azzal az ürüggyel, hogy lepaktált a szélsőjobboldallal, Odesszába szállították, ahol 1945 nyarán kivégezték – az ok később kiderült: a katyni vérengzéssel kapcsolatos minden nyomot Sztálin parancsára el kellett tüntetni, és Mikó Zoltán jól ismerte a lengyelországi akták tartalmát.

Mikó Zoltán rehabilitációja 1995-ben következett el. Poszthumusz vezérőrnaggyá léptették elő, két évvel később pedig Göncz Árpád köztársasági elnök személyesen leplezte le Balassagyarmaton az emléktábláját. 1998-tól a budapesti Országház utcában is emlékmű őrzi nevét, és hősies helytállását a haza szolgálatában.

Szöveg: Hegedűs Henrik

Fotó: Sztranyovszky Béla

Azonos súlycsoportban

Amikor az internetes közösségi oldal jótékony kommunikációs hatásának köszönhetően pár perccel a mérkőzés lefújása után már értesültem a Kábel SE kézilabdázóinak törökszentmiklósi győzelméről, rögvest egy másik sportágból vett hasonlat jutott eszembe. Annak a birkózónak a tipikus esete, aki a saját súlycsoportjában lévő ellenfeleit viszonylag simán, különösebb megrázkódtatás nélkül veri, de ha egy kategóriával feljebb lévő, nehezebb riválissal szembesül, már nem képes a korszakalkotó bravúrra.

Valahogy ebben a cipőben járnak mostanában az Ipoly-parti kék-fehérek. Ráadásul a sorsolás szeszélye is mostoha kényszer-mosollyal fintorog rájuk. Azok a bizonyos magasabb szintet képviselő vetélytársak ősszel rendre hozzájuk látogatnak, míg idegenben akadnak össze a maguk nívóját képviselőkkel. Elég, ha csak arra utalok, hogy a füzesabonyi és a törökszentmiklósi diadalok mellett ugyebár ott tarkállik nem éppen kellemes ízű termésével a Nyíregyházától és az Algyőtől elszenvedett vereség. Ráadásul éppen ez az: a több száz kilométeres túrákra csak a legvérmesebb szurkolók utaznak el, legutóbb is talán tucatnyian drukkoltak az Alföldön a nógrádi kedvenceknek, és a rajongótábor nagy többsége, a Balassagyarmaton fergeteges hangulatot teremtő „százfejű” publikum bizony még nem örvendhetett kirobbanó sikernek.

De ami késik, nem múlik. A szakemberek, a kézilabdához értő figurák, mindenfajta elfogultságtól mentesen azt hangoztatják, benne lehet a társaságban a bravúr. Csak várni kell rá. No nem biztos, hogy olyan sokat. Igaz, a következő gárda, amely Szabó Andrásékhoz látogat felettébb kemény falatnak tűnik. Zöld-fehérbe bújtatott fővárosi fickók jönnek, a csoport élvonalából, és azért az FTC a másodosztályban sem „Fradika”.

Persze, a kézilabdában minden megtörténhet, elsülhet akár a kapanyél is…

H.H.

Mikszáth és vendége

Kálmán-nap apropóján találkoztak szombaton a Nagy Palóc nevét viselő társaság tagjai, és az író tisztelői Horpácson, a Mikszáth-kúria kertjében. Nógrád megye hírneves személyiségének ülő szobra mellett azonban nem csak a Szent Péter esernyője szerzője előtt tisztelgett az utókor, hanem kortársára, Veres Pálnéra, a magyar nőnevelés úttörőjére is emlékeztek, akinek kettős – születésének és halálának – évfordulója is van idén.

Molnár Zoltánnak, a házigazda település polgármesterének köszöntőjét követően dr. Kovács Anna, a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke először örömét fejezte, ki, hogy a szklabonyai és alsósztregovai emlékhelyeket gondozó-működtető pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma képviseletében dr. Jarábik Gabriella igazgató is eljött erre az ünnepségre, majd arról ejtett pár szót, hogy milyen jó érzés megszemlélni az egyre bővülő és gyarapodó horpácsi Mikszáth-kiállítást. Az elnök egy interjúból is idézett, amelyet Lux Terka újságíró készített a halála előtt az íróval: ebben minden, Mikszáthra oly jellemző jelző kiolvasható, játékos elme, szellemesség, bölcsesség, tréfálkozás, az „öreg körtefa” életismerete.

Ezt követően a vendégeké, a Kollár Andrásnak, a település egykori polgármesterének vezetésével érkezett vanyarciaké lett a főszerep, akik Veres Pálné élettörténetébe avatták be a jelenlévőket. Nedeliczki Teréz, a község népművelő-könyvtárosa a Veres Pálné-emlékév eseményeit sorolta, két kisdiák Mikszáth Kálmán és Veres Pálné levelezéséből olvasott részleteket – amiből kitűnik, mennyire tisztelte az író a nőnevelésre összpontosított energiákat. Gráberné Bősze Klára, a budapesti Veres Pálné Gimnázium nyugalmazott tanára pedig a híres előd teljes életútját elevenítette fel az ifjúkori indíttatásoktól kezdve addig a harcig, amíg sikerült elérnie, hogy Magyarországon a lányok is érettségizhessenek és egyetemi diplomát szerezhessenek.

A Mikszáth-Veres Pálné közös ünnepség a Nagy Palóc szobrának megkoszorúzásával zárult.

H.H.-Sz.B.

Tűzoltás az iskolaudvaron

Nem mindennapi ajándékkal kedveskedett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság a nőtincsi általános iskola diákjainak. Mivel a „Szikrától a hamuig” című pályázaton ők lettek a legaktívabb oktatási intézmény, elnyerve a „Legkreatívabb Iskola” kitüntető címet, egész délelőttöt átfogó tűzoltási bemutatót tartottak nekik a lánglovagok.

A múlt pénteki rendezvény a hivatalos köszöntőkkel kezdődött. Dr. Bérczi László dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő szólt először kedves szavakkal a gyerekekhez, és röviden ismertette a pályázat lényegét. Elmondta, hogy a 2012-ben három minisztérium közös kezdeményezésére megalakult Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2015-ben már másodízben hirdette meg alkotói-művészeti pályázatát az általános – és középiskolás korosztály számára, és idén közel ezerhétszáz művet bíráltak el, ami azt jelenti, hogy a szülőkkel és pedagógusokkal együtt több mint tízezer embert szólítottak meg. Az ezerhétszáz pályaműből hetvenhét érkezett be Nőtincsről, ami azért elismerésre méltó arány, mert a „suliban” alig százan tanulnak. A parancsnok reményét fejezte ki, hogy a diákok azzal, hogy komolyabb figyelmet fordítanak a tűzoltók munkájára, a tűzmegelőzési ismeretek elsajátításában is élen járnak majd, akár már középiskolásként, amikor önkéntes közösségi munkát kell választaniuk.

Az eseményen megjelent Balla Mihály országgyűlési képviselő beszédében a görög mitológiát idézte, Prométheusz történetét, aki ellopta az istenektől a tüzet, ezért büntetéssel sújtották. A mai korra kivetítve tanulságként említette, ha nem bánunk jól a tűzzel, ha nem figyelünk oda a veszélyeire, könnyen bajba juthatunk. Hozzátette, példaértékű munkát végez a katasztrófavédelem azzal, hogy minél szélesebb körben teszi ismertté a tűzvédelmi feladatokat.

Molnár Éva, a nőtincsi iskola igazgatója elmondta, a diákok már legalább tíz éve vesznek részt a különböző balesetvédelemmel kapcsolatos megyei versenyeken, így teljesen egyértelmű volt, hogy ilyen nagy számban jelentkeztek erre a pályázatra, és a vendégek tiszteletére ezen a napon mindenki élénkpiros öltözetbe bújt. Berecz György ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató pedig köszönetet mondott mindazoknak a tehetséges tanulóknak, akik nagyon ügyes, és kiváltképp színes alkotásokat adtak be – hiszen ő maga is minden egyes nógrádi rajzot-képet megnézett.

A program második része már az udvaron zajlott. A gyerekek és a tanítók-tanárok a nyitott teraszra vezető lépcsőkön foglaltak helyet, míg a lánglovag-szakemberek nekiláttak a bemutatók előkészítéséhez. Először egy olajtűz-oltást szimuláltak. Amikor hirtelen magasra csapott fel a több méteres lángoszlop, hatalmas sikolyokkal jelezték az apróságuk ámulatukat, hiszen a közelebb ülők arcát egy pillanatra a forróság is „megcsapta”. Ezután egy lakószobának berendezett konténerben lévő tárgyakat gyújtották meg szépen sorban a tűzoltók, a jelzésre szirénázva érkezett a szerkocsi, villámgyorsan összeszerelték a fecskendőket. Olykor fülsiketítő pattogás is hangzott bentről, amikor a csóvák elérték például a dezodoros flakonokat, és sípoló hang jelezte a szénmonoxid-érzékelő berendezés beindulását. Pár perc múlva a kitartóan kilövellő vízsugarak megfékezték a tüzet. A bemutató hátralévő részében volt még baleseti roncsvágás is, illetve az ifjúság különböző tesztek kitöltésével bizonyíthatta, mennyire jártas a tűzvédelemben.

Szöveg: Hegedűs H.

Fotó: Sztranyovszky B.

Tornacsarnok-átadó Őrhalomban

Kívül-belül teljesen megújult az őrhalmi József Attila Általános Iskola tornacsarnoka. A korszerűsített létesítményt nagyszabású ünnepség keretében adták át csütörtökön.

A rendezvény első részében a házigazda intézmény nebulói mondókás-énekes műsort adtak elő, benne a „Sehallselát Dömötör”, a tücsök és a hangya közismert történetével, illetve a „bújj,bújj zöld ág” gyermekjátékkal. Ezután Farkas Egon, Őrhalom polgármestere mondott beszédet, amelyben felidézte a beruházás legjelentősebb mozzanatait. Kifejtette, hogy a szabadtéri létesítményeket követően a fedett sportterem került sorra. A huszonöt évvel ezelőtt emelt tornacsarnok az elmúlt időszakban rengeteg sebtől vérzett, beázott a tető, felszakadt a burkolat, és az öltözőkben is sok hiba keletkezett, elkerülhetetlenné vált a teljes felújítás. 

A Belügyminisztérium pályázatán 2014-ben nyertek el a célra mintegy 19 millió forintot, amelyhez húsz százalékos önrészt csatolt az önkormányzat. A kivitelezés során az öltözők fölött kicserélték, a teremben megerősítették, illetve beázás-mentesítették a tetőszerkezetet, a küzdőtér új borítást kapott, illetve önerőből, saját szakemberek segítségével további kisebb-nagyobb munkálatokat végeztek, festettek-mázoltak, folyosót burkoltak, megoldották a biztonságos csapadék-elvezetést. A polgármester szerint így egy időtálló komplexum készült el, amely nem csupán az iskolások sportfoglalkozásainak, egyéb szabadidős-tevékenységeknek, zumbának, alakformáló tornának adhat helyet, hanem a község ünnepi eseményeit, például a jótékonysági bált is már jóval jobb körülmények között rendezhetik meg itt. Horváth Bertalan plébános pedig megáldotta, és a fiataloknak testi és lelki egészségének és növekedésének ajánlotta a megszépült tornatermet.

A Vitalitás SE látványtáncosainak szemgyönyörködtető bemutatóját követően Balla Mihály országgyűlési képviselő, valamint Selmeczi Zoltán, az Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központjának megbízott vezetője szólt a hallgatósághoz. A honatya elsősorban azt hangoztatta, hogy az ifjúság számára a a focizás, a kosárlabdázás, a tornászás örömén túl közösségi élményt is ad a sportcsarnok, és ahhoz, hogy a felnőtt korban az élet legnehezebb területein is megállja a helyét az ember, a kellő erőnlétet és egyensúlyt itt, az iskolában kell megszereznie. Az oktatási szakember előbb nagyoroszi gyermekkorát idézte, amikor még nem voltak a számítógépes világ hipermodern vívmányai, majd sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar társadalomnak csupán negyven százaléka mozog rendszeresen, amivel hazánk az európai rangsor vége felé kullog, de talán ezek a korszerűsített létesítmények, a fejlesztési programok lehetővé teszik, hogy az arány mielőbb kedvezően változzon.

A rendezvény záró részében az iskola pedagógusa, Menyhárt Éva énekelt két népdalt, Bozsonyik János, az intézmény igazgatója pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás előkészítésében és végrehajtásában részt vettek, az ötletgazdáktól, a pályázat megalkotóin, az önkormányzaton, a kormányon át a kivitelezőkig.  Végül Balla Mihály, Bozonyik János, Farkas Egon és Barna János, a megyei közgyűlés alelnöke átvágták az átadási szalagot, és egy kis labdázgatással jelképesen megindították a sportfoglalkozásokat.

(hegedűs)

Nem „Kedves-kedtek” a régi mesternek

A sérültek közül csupán Munkácsi nem épült fel a hétvégére, de Kajdy sem utazhatott a többiekkel, így csak a legutolsó pillanatokban dőlt el a vendégcsapat védekezési felállása – Dóczi és Mikita kapott középen vezérszerepet. Az első nyolc perc a kiegyenlített játék jegyében telt, ami a dobott gólok számában, és a kihagyott hétméteresek arányában is megmutatkozott. A korábbi gyarmati mester, Kedves László irányította hazai társaság ekkor előnybe került, elsősorban hosszú lejáratú, késleltetett támadásaik sikeres befejezéseivel, amelyekben a két salgótarjáni kiválóság, Hajdú és Forgács jeleskedett. A félidő utolsó harmadára azonban kissé megtorpant a törökszentmiklósi alakulat, büntetőt is rontottak, míg Duzsi, Piroska és Székely révén a szünetre egyenlítettek a kábelesek.

Fordulás után is maradt a hullámzó teljesítmény – igaz, mindkét oldalon. Négy perc elteltével Duzsi gyors egymásutánban lőtt két találatával rövid időre átvette a vezetést az Ipoly-parti legénység, de újabb hibák keletkeztek a játékukban és Nyeső vezérletével ismét a házigazdákhoz került a meccs irányítása. Úgy tűnt, hosszabb távon marad a két gárda közti két-három gólos különbség, ám Hajdú kimaradt hétméteresét követően fordult a kocka. Az addig is kitűnően védő Djukanovics egyre-másra hárította a Szolnok megyeiek próbálkozásait, míg Székely és Mikita szépen szőtték az akciókat – pontos befejezésekkel előbb csökkentve a hátrányt, majd meg is fordítva az eredményt. 20-22 után még egalizálni tudott a vendéglátó együttes, de a korábbi találkozókon kissé halványabb produkciót mutató Vízler fontos pillanatokban lőtte ki a hálót, így az egyre fáradó szentmiklósiak már nem tudtak feltápászkodni: Székely hetedik gólja végképp eldöntötte a két pont sorsát.

Összességében ezen a mérkőzésen a Kábel SE ötven percig lényegében futott az eredmény után, de a hajrában néhány jó egyéni teljesítménynek és a feljavuló védekezésnek köszönhetően megtartották a nehezen kiharcolt előnyt.

Molnár Ferenc: Most gyengébb játékkal nyertünk, és ez azért sokkal kellemesebb érzés, mint jó teljesítménnyel veszíteni.  Sokat hibáztunk, az ellenfelünk lassú támadásszövése elaltatta a fiúkat, de ma mindig akadt valaki, aki a legjobbkor lendítette előre a szekeret. Vendégként már „pontosabbak” vagyunk, ha hazai pályán is szép sikereket akarunk elérni, a Nyíregyháza elleni formát kell hozni.

H.H.

A jegyzőkönyv:

ARAGO-Törökszentmiklósi KE – Balassagyarmati Kábel SE 24-27 (11-11)

Törökszentmiklós, 150 néző, v.: Csányi, Zörgő.

Kábel SE: DJUKANOVICS – Bécsi 1, SZÉKELY 7/3, DÓCZI 1, Mikita 6, Leiter 1, Szabó A. 1. Csere: Síró (kapus), Duzsi 4, Szabó T. 3, Piroska 1, Vízler 2. Vezetőedző: Molnár Ferenc.

A Törökszentmiklós gólszerzői: Forgács 6/1, Hajdú 4/1, Pesti 4, Vujovics 3, Gál 3, Nyeső 2, Kovács 1, Vojinovics 1.

Hétméteresek: 5/2, ill. 4/3. Kiállítások: 8, ill. 8 perc.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-2, 10. perc: 7-5, 13. perc: 9-6, 20. perc: 11-8, 34. perc: 12-13, 36. perc: 16-13, 45. perc: 20-17, 54. perc: 20-22, 58. perc: 22-25.

 

„Nincs értelme az életemnek, ha megadom magam”

Bő négy hónap alatt országos sikert aratott Hatala Csenge: Hírzárlat – A balassagyarmati túszdráma című, májusban megjelent könyve, amely egészen új megvilágításokban tálalja az olvasó elé az 1973-as hírhedt eseménysort, és a két testvér tettig vezető útját. Az Országos Könyvtári Napok rendezvényének előadásán, a Madách Imre Városi Könyvtárban a fiatal szerző néhány kulcskérdés köré szőtte gondolatait.

Ahogy annak idején, a kötet május végi bemutatóján, a negyvenkét évvel ezelőtti dráma helyszínén, a jelenlegi Szent Imre Keresztény Iskolában, most is szép számú közönség előtt beszélt forráskutató munkájáról, és a mű keletkezési körülményeiről Hatala Csenge. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen új mozzanatokkal rukkol elő a szerző, hiszen akik azóta olvasták a Hírzárlat-ot, minden bizonnyal rengeteg eddig nem ismert információval gazdagodhattak.

A vetítőképes előadásban először a hátteret, a túszejtés gondolatához vezető utat, az okokat igyekezett boncolgatni az író. A határőr főtisztként szolgáló, hajdúsági paraszti sorból származó apa és a pártapparátusban dolgozó, dunántúli gyökerű anya egyáltalán nem törődött a két Pintye-fiúval, Andrással és Lászlóval, egyáltalán nem éltek meghitt családi közegben, így a szeretetéhség különc viselkedési formákat alakított ki a fiatalokban. Ahogy László fogalmazott: apja „tizenegy kitüntetést kapott… mi meg az utcán csellengtünk”. Ez a mondat is kellő adalék lehet, hogyan jutottak el addig az ötletig, hogy azon a január eleji vasárnap estén behatoljanak a lányok kollégiumába. Egyértelműen élt bennük a „lelépési vágy”, a szabadulás ebből az országból. De mivel vezető beosztású személyek gyermekei voltak, aligha hagyhatták volna el legálisan, útlevéllel az országot, ha ezt választják, nincs pénzük, ellenben ha túszt ejtenek, akkor akad esély a meggazdagodásra – vélekedtek az elkövetők.

Szintén érdekes fejleményként utalt Hatala Csenge arra, milyen pszichés és viselkedési jellemzői voltak a vezér-fivérnek, Andrásnak. Hazug, arrogáns, nagyzoló, hideg tekintető, de okos, szárnyaló fantáziával megáldott – hangoztak el a jelzők. Egyszer úgy csábított ki lányokat a nyírjesi tóhoz, hogy ott kishajó-vezetésből fog vizsgázni, de ebből egy szó sem volt igaz, miként az sem, hogy kopaszságát a fővárosi vízirendőrök erőszakosságának köszönheti. A másik testvér, László ennek ellentéte: esetlen, vicces, szerepjátszási hajlamú, jó vitapartner, de rendkívül szűkszavú egyéniség – erről a személyes találkozó alkalmával is meggyőződött a könyv írója.

A szélsőséges magatartás taglalása során felmerült a dráma napjaiban megmutatkozó viselkedési formák, megnyilvánulások elemzése is. Dr. Samu István pszichiáter főorvos, aki tárgyalt a fiúkkal, és aki egyedüliként bemehetett a fogságba ejtett lányok szobájába, egyértelműen úgy fogalmazott, nem talált Andráson elmebetegségre uraló jeleket. De a viselkedési formái mindfenképpen antiszociális személyiségzavarra utalnak. Az idősebbik Pintye-fiú teljesen tisztában volt tette súlyával, hiszen úgy fogalmazott: „ha kimegyek az ajtón és megadom magam, akkor úgy az életemnek nincs értelme.” Ez is utal arra – mondta Hatala Csenge – hogy talán készült is a halálra, és amikor az ablakhoz lépve a halálos találatokat kapta a mesterlövészek puskáiból, már minden mindegy alapon leszámolt a sorsával.

A szerző végül hozzátette, Magyarország történelmének első túszejtő akciójának kezelése és megoldása során a hatóságok több technikai és taktikai hibát vétettek, vagyis nem voltak ilyen jellegű cselekmény elhárítására tökéletesen felkészülve. A balassagyarmati események hatására vonták le a tanulságokat a rendőrségnél, hogy szükség van egy elit kommandós alakulatra, így hozták létre a mai Terrorelhárító Központ elődjét, és születtek szigorúbb rendszabályok a katonai objektumok fegyveres őrzésére – hiszen a cselekmény előtt András „lazán” kisétált a határőrség épületéből, kabátja alatt a géppisztollyal.

Hatala Csenge végül kifejtette: reméli, hogy a Hírzárlat című kötet sok hazugsággal, csúsztatással, ferdített ténnyel, és számos tabuval is leszámol, amely négy évtizeden át körüllengte az 1973-as balassagyarmati túsztörténetet, és a főszereplők megszóltatásával hiteles képet fest, mi történt valójában azokban a téli napokban a városközpontban lévő diákotthonban. 

H.H.-Sz.B.

Sportcsarnokok épülhetnek Nógrád megyében

Néhány éven belül megépülhet a jelenlegi Ipoly-parti létesítményt kiváltó új városi sportcsarnok Balassagyarmaton, amit a Nádor utcába terveznek. A Magyar Kézilabda Szövetség erről nemrégiben támogatásáról biztosította a település önkormányzatát. Pásztón és Salgótarjánban pedig úgynevezett „munkacsarnok” készülne.

Balassagyarmaton kevéssel több, mint negyvenkét évvel ezelőtt, 1973. augusztus huszadikán, nagyszabású ünnepség keretében adták át az Ipolypart úton lévő Városi Sportcsarnokot. A hivatalos megfogalmazás szerint „munkacsarnok” épült, vagyis szabvány kézilabda méretű pályával, négy öltözővel, de nézőtér nélkül. Az eltelt négy évtizedben kisebb átalakításokat végeztek a létesítményen, így előbb megépült a pár padsoros lelátó, volt világítás – és fűtéskorszerűsítés, ez utóbbi keretében a régi kazánház helyén két újabb öltözőt és társalgót alakítottak ki, legutóbb pedig a tetőszerkezetet szigetelték és a nyílászárókat cserélték. Ez azonban csak toldozgatásnak-foldozgatásnak minősül, mivel időközben ismét NB I/B-s szintű lett a Balassagyarmati Kábel SE férfi kézilabda együttese, két-háromszáz szurkoló jár rendszeresen a bajnoki mérkőzésekre, és bizony a modern követelményeknek már nem felel meg, kicsi a ház.

Most azonban felcsillant az esély, hogy belátható időn belül új sportcsarnok épülhet a városban. A Magyar Kézilabda Szövetség a közelmúltban megyéről-megyére felmérte, hol, milyen jellegű korszerűsítéseket, beruházásokat kell végrehajtani a sportág színvonalának emelkedése érdekében, és első helyen e tekintetben az infrastruktúra-fejlesztése áll. Országosan hatvan új munkacsarnok építésére tett javaslatot a szövetség, amiből természetesen Nógrád megye is megfelelő mértékben részesülne.

-        Aligha kell különösebben ecsetelnem, hogy Nógrád a kézilabdázás tekintetében szakmai és létesítmény-ellátottsági értelemben is az egyik legelmaradottabb terület hazánkban – mondotta megkeresésünkre Lombos István, a megyei kézilabda szövetség elnöke. – Amikor meghallottuk a központi terveket, mi is felállítottunk egy rangsort: első helyre Pásztó került, hiszen ott méretes sportlétesítmény nélkül is élő, sokszínű kézilabda élet van, olyan megszállott emberek ténykednek ott, akik hajlandóak még szabadtéren is játszani, igazán megérdemlik, hogy jóval jobb körülmények közé kerülhessenek. Ez további lendületet adhat a dél-nógrádi város általános sportfejlődéséhez is. Második helyre eredetileg Salgótarjánt helyeztük, a Strandépítők régi óhajának eleget téve, hiszen a megyeszékhelyen a Városi Sportcsarnok leterheltsége igen nagy, és a Beszterce lakótelepen működő bázist eddigi eredményei, utánpótlásban elért sikerei is feljogosítják, hogy önálló sportcsarnokot kapjanak. Harmadik fokra tettük eredetileg Balassagyarmatot.

Időközben azonban némileg változott a helyzet. László Sándornak, a Balassagyarmati Kábel SE elnökének felvetésére Medvácz Lajos polgármester és Balla Mihály országgyűlési képviselő találkozott és tárgyalt Kocsis Mátéval a Magyar Kézilabda Szövetség elnökével. A sportági vezetőnek előterjesztették, mennyire sanyarú helyzetben van a város létesítményi ellátottság tekintetében, és egy elavult munkacsarnokban, egyre méltatlanabbá váló körülmények között kell fogadniuk az NB I/B-s ellenfeleket, ami miatt a vendégek is folyamatosan panaszkodnak. A kérés egy új sportcsarnok felépítésének támogatása volt, ami meghallgatásra talált. Így Balassagyarmat várhatóan kikerül majd a munkacsarnok létesítési hatvanas „csomagból”, és egy ötszáz fős lelátóval rendelkező, modern sportcsarnok készülhet.

Persze nem most, és nem azonnal. A kézilabda szövetségi támogatás mindenképpen fontos lépés, és az önkormányzat már a lehetséges területeket is számba vette. A jelenlegi sportcsarnokkal szemközti térség ugyan elegendő lenne, de Medvácz Lajos nem ajánlja, mert így az épület eltakarná a teljes Ipoly-parti sportcentrumot. A nem is olyan messze, mintegy százötven méteres távolságra lévő Nádor utcai sporttelep azonban tökéletesen alkalmas a célra. Egy ideje már amúgy is a város egyik „csúfpontja” volt, szinte senki sem ment oda játszani, a bitumenes pálya rései közt kinőtt a gaz, a salakos rész futósávját csak néhány lelkes kocogó használta.

Egyelőre itt tart az ügy. Az önkormányzattól származó információink szerint jövőre kezdődhet meg az előkészítés, és természetesen azt is tisztázni kell, a leendő beruházásból milyen mértékben veszi ki részét az állam, az országos szövetség, illetve a város, esetleg TAO-hozzájárulással a Kábel SE és a Palóc Pumák klubjai. Lombos István elmondta, a gyarmati új csarnokkal nagyon nagy kő hullhatna le a sportágban dolgozók szívéről, és végre a legjobb mederbe terelhetnék a teljes férfi – és női utánpótlás-nevelést. Ezzel párhuzamosan pedig előkészítenék a pásztói, salgótarjáni, netán rétsági vagy bátonyterenyei beruházásokat, míg Nagyoroszi és Szécsény szintén kézilabda mérkőzések lebonyolítására alkalmas iskolai tornatermekkel gazdagodna.

Hegedűs Henrik

***

A fentebb olvasható cikk ugyanilyen terjedelemben jelent meg a Nógrád Megyei Hírlapban. Ezzel kapcsolatban szerdán kora délután telefonon keresett meg László Sándor. A Kábel SE elnöke néhány kifogásával szeretett volna élni. Ezek közül egyet teljesen méltányolandónak találtam, hiszen Lombos István, a Nógrád Megyei Kézilabda Szövetség elnöke valóban nem volt ott az országos szövetségben tartott eszmecserén. Ám a többivel kapcsolatban, úgy gondolom nincs igaza: a város kézilabdázását összefogó egyesület vezetésének felettébb örülnie kellene, hogy végre egyre közelebb kerülnek a méltó körülményekhez, az új sportcsarnok felépítéséhez, hiszen borzasztó, milyen állapotok uralkodnak manapság a jelenlegi létesítményben. Nem a mondatok között a hibát hajkurászva, szigorúan bürokratikus szemléletben kellene gondolkodni, a szőrszálon is szőrszálat hasogatni. Kívánom, hogy a Kábel SE kiharcolja, és minél előbb megvalósítsa nagy álmát, a modern sportcsarnokot, és e tekintetben édesmindegy, mennyi TAO-pénzt, mekkora önkormányzati hozzájárulást kell a központi költségekhez hozzábiggyeszteni, és az sem lényeges, hogy négyszáz, avagy ötszáz néző tombolhat önfeledten egy-egy nagy győzelmet ünnepelve. Én továbbra is úgy gondolom, attól az egy, lényegtelen mellékágtól eltekintve korrekten jártam körbe az ügyet, jó szándékkal megközelítve a témát, és most csupán pusztán védekezési szándékkal vettem elő a személyes hiúságot.