2015. október 11., vasárnap

Tornacsarnok-átadó Őrhalomban



Kívül-belül teljesen megújult az őrhalmi József Attila Általános Iskola tornacsarnoka. A korszerűsített létesítményt nagyszabású ünnepség keretében adták át csütörtökön.

A rendezvény első részében a házigazda intézmény nebulói mondókás-énekes műsort adtak elő, benne a „Sehallselát Dömötör”, a tücsök és a hangya közismert történetével, illetve a „bújj,bújj zöld ág” gyermekjátékkal. Ezután Farkas Egon, Őrhalom polgármestere mondott beszédet, amelyben felidézte a beruházás legjelentősebb mozzanatait. Kifejtette, hogy a szabadtéri létesítményeket követően a fedett sportterem került sorra. A huszonöt évvel ezelőtt emelt tornacsarnok az elmúlt időszakban rengeteg sebtől vérzett, beázott a tető, felszakadt a burkolat, és az öltözőkben is sok hiba keletkezett, elkerülhetetlenné vált a teljes felújítás. 

A Belügyminisztérium pályázatán 2014-ben nyertek el a célra mintegy 19 millió forintot, amelyhez húsz százalékos önrészt csatolt az önkormányzat. A kivitelezés során az öltözők fölött kicserélték, a teremben megerősítették, illetve beázás-mentesítették a tetőszerkezetet, a küzdőtér új borítást kapott, illetve önerőből, saját szakemberek segítségével további kisebb-nagyobb munkálatokat végeztek, festettek-mázoltak, folyosót burkoltak, megoldották a biztonságos csapadék-elvezetést. A polgármester szerint így egy időtálló komplexum készült el, amely nem csupán az iskolások sportfoglalkozásainak, egyéb szabadidős-tevékenységeknek, zumbának, alakformáló tornának adhat helyet, hanem a község ünnepi eseményeit, például a jótékonysági bált is már jóval jobb körülmények között rendezhetik meg itt. Horváth Bertalan plébános pedig megáldotta, és a fiataloknak testi és lelki egészségének és növekedésének ajánlotta a megszépült tornatermet.

A Vitalitás SE látványtáncosainak szemgyönyörködtető bemutatóját követően Balla Mihály országgyűlési képviselő, valamint Selmeczi Zoltán, az Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központjának megbízott vezetője szólt a hallgatósághoz. A honatya elsősorban azt hangoztatta, hogy az ifjúság számára a a focizás, a kosárlabdázás, a tornászás örömén túl közösségi élményt is ad a sportcsarnok, és ahhoz, hogy a felnőtt korban az élet legnehezebb területein is megállja a helyét az ember, a kellő erőnlétet és egyensúlyt itt, az iskolában kell megszereznie. Az oktatási szakember előbb nagyoroszi gyermekkorát idézte, amikor még nem voltak a számítógépes világ hipermodern vívmányai, majd sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar társadalomnak csupán negyven százaléka mozog rendszeresen, amivel hazánk az európai rangsor vége felé kullog, de talán ezek a korszerűsített létesítmények, a fejlesztési programok lehetővé teszik, hogy az arány mielőbb kedvezően változzon.

A rendezvény záró részében az iskola pedagógusa, Menyhárt Éva énekelt két népdalt, Bozsonyik János, az intézmény igazgatója pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás előkészítésében és végrehajtásában részt vettek, az ötletgazdáktól, a pályázat megalkotóin, az önkormányzaton, a kormányon át a kivitelezőkig.  Végül Balla Mihály, Bozonyik János, Farkas Egon és Barna János, a megyei közgyűlés alelnöke átvágták az átadási szalagot, és egy kis labdázgatással jelképesen megindították a sportfoglalkozásokat.
(hegedűs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése