2017. február 3., péntek

Hazafias hóemberek

Különleges élményben lehet(ett) részük a balassagyarmati városközpont felé igyekvő autósoknak, illetve gyalogosoknak – ez esetben a múlt idő talán aktuálisabb, hiszen az olvadás egyben összeroskadást is magával hozott, és mire ezeket a sorokat olvassák, előfordulhat, már csak halvány nyoma maradt az alkotásnak. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szomszédságában található körforgalom közepére ugyanis ügyes kezek egy méretes hóembert építettek. Ráadásul a tél eme játék-kellékét egyedi „ruházatba” öltöztették. Mintha csak egy sportszurkolóval találkoztunk volna, amely hazánk valamelyik válogatottjának lelkes híve. Fejére piros vödröt emeltek, orcájának mindkét felére nemzetiszínű „pecsétet” nyomtak, és „mentéje” is piros-fehér-zöld színben virított. Széles mosolya kirívó jókedvről tanúskodott.

E hazafias hóembernek társa is akadt – vélhetően ugyanazok készítették, mint a körforgalmi „testvérkét” -, amely a városházával szemközti egykori Canada Üzletház előtt üdvözölte a járókelőket. A rendkívül ötletes műnek csodálói is akadtak, többen a vállát lapogatták, kisgyerekek az orrát piszkálgatták, sőt egy srác hógolyóval célozta be – azt már nem láttuk, el is találta-e.
Képünkön a körforgalmat „irányító” hazafias hóember.

H.H.
fotó: Sümegi Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése