2017. március 21., kedd

Mecss végén fogott a „török” átok

Törökszentmiklósi KE – Balassagyarmati Kábel SE 31-30 (12-13)
Törökszentmiklós, 300 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann.
Kábel SE: Balogh – NAGY 6, Pordán, Székely 4/4, Dóczi 3, Albert-Tóth 5, György 2. Csere: Kajdy, Tihanyi, KOVÁCS B. 6, Tokai 4, Bécsi. Vezetőedző: Győrffy Sándor.
A TKE legjobb dobói: Hajdú 8, Zsigmond 7/2, Csuka 6, Deák 4.
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/4. Kiállítások: 6, ill. 4 perc.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 3-1, 17. perc: 8-2, 25. perc: 9-10, 32. perc: 12-15, 37. perc: 16-16, 42. perc: 18-22, 47. perc: 21-25, 56. perc: 28-27.

Lidércnyomás-szerűen kezdődött a mérkőzés a balassagyarmatiak számára, akik gyors egymásutánban immár másodszor látogattak Törökszentmiklósra. A hazai gárda az elején nagy erőket mozgósított támadásban, rendkívül hatékonyan lőtték át a falat a magas emberek, miközben a kapusuk sorra hárította az Ipoly-partiak kísérleteit. Jellemző módon az első negyedórában csupán a jobbszélső Nagy Dániel jegyezhetett gólt a vendégek oldalán, ellenben Balogh hálója ebben az időszakban összesen nyolcszor rezdült meg.
A játékrész közepén azonban fordulat állt be a találkozó menetében. Jóval összeszedettebbé vált az Ipoly-parti társaság védekezése, a nagy előny birtokában talán túlságosan megnyugodó házigazdák egyre többet hibáztak. Egy időkérés során osztogatott jó tanácsoknak is köszönhetően Dóczi vezérletével mind közelebb férkőzött ellenfeléhez a Kábel, majd Kovács Bence találatával a vezetést is átvették, amit a Győrffy-tanítványok a szünetig megőriztek.

Sőt, fordulást követően mintha az öltözőben ragadt volna fejben a szentmiklósi alakulat, a nógrádi legénység növelte a tempót. Szép akciók végén voltak eredményesek a játékosok, és Albert-Tóth irányításával elhúztak, olyannyira, hogy tizenhárom perccel a befejezés előtt négygólos lett az előnyük.
Nem sokáig. A hazai együttes változtatott a védekezésén, a nyitott rendszer megzavarta a gyarmatiakat, ennek következtében mind közelebb került riválisához a TKE. A szemlátomást rendkívüli módon elfáradó kapkodó nógrádiak elvesztették a ritmust, Zsigmond, valamint a salgótarjáni származású Hajdú Péter viszont pontosan célzott, aminek nyomán ismét átvette a vezetést a Szolnok megyei csapat. Nem is adták már ki a kezükből a nehezen kicsikart győzelmet, Albert-Tóth parádés átlövése néhány másodperccel a lefújás előtt már csak arra volt elegendő, hogy a lehető legkisebb arányú vereséggel zárja szombati hosszú kirándulását a Kábel SE.
Összességében a rossz kezdés után talpra álló balassagyarmatiak számára a második félidőben „állt a zászló”, de a hajrában elkövetett hibák és az összpontosítás hiánya miatt pont nélkül távoztak erről a kulcsfontosságú mérkőzésről.
Győrffy Sándor: Úgy érzem, a második félidőben egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, amiért csak saját magunkat okolhatjuk. A kiesés elleni küzdelemben ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, de az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk a bennmaradásért.
Junior: 26-28.

Hegedűs Henrik
Fotó: TKE facebook-oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése